Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
350 Grafik Imre ni mézeskalácsosságot bemutató kötet több ponton is kitér a Néprajzi Múzeumban őrzött debreceni eredetű, illetve azokkal tipológiailag kapcsolatba hozható más településekről származó tárgyakra. Egy tárgy kapcsán (ltsz.: 70480) mintha elkülönült gyűjteményről lenne szó: „A budapesti Néprajzi Múzeum mézeskalácsos gyűjteményében található két, egymás tükörképét képező, hátával összeilleszthető emberalak (Ltsz.: 70.480.).” (Szabadfalvi 1986b. 70.) Valójában természetesen a mesterséggyűjteményből kerültek ki a példák: „A budapesti Néprajzi Múzeum őriz egy 1904-ben vásárolt aradi mézeskalácsos formát [ltsz.: 51239], amelyen az Első Aradi Iparkiállítás felirat mellett a Debreceni féle szöveg is olvasható. [...] A szegedi mé- zeskalácsosok huszárai és szívformái nagyon nagy hasonlóságot mutatnak a Debrecenben használtakkal [ltsz.: 71402], Ugyanez mondható el pl. a Néprajzi Múzeumban őrzött szentesi gyűjteményről is [ltsz.: 74120], 1910-ben báró Nyáry Alberttól vásárolt a Néprajzi Múzeum rozsnyói mézeskalácsos formákat. A Bolond Miska és a Bolond Istók feliratú, a szív és a huszár formák ugyancsak nagy hasonlóságot mutatnak a korabeli debreceniekkel [ltsz.: 87465-87467, 87483], hasonlóképpen, mint a Divald Kornéltól vásárolt körmöcbányaiak is.” (Szabadfalvi 1986b. 76-77; kiemelés az eredetiben, beszúrás - G. /.) A néprajztudomány és a néprajzi muzeológia, valamint a népművészet kutatásának - már hivatkozott - nagy összegzései kisebb-nagyobb mértékben természetesen publikálnak példaanyagot a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből. E közlések azonban csak töredékei a gazdag kollekciónak. A tárgyak általában több-kevesebb információval adatoltak, valahol azonban csak képi illusztrációként szerepelnek. Az sem ritka, hogy egy-egy közleményben a mesterséget mintegy reprezentáló tárgyak szinte teljesen ugyanazok (például ORTUTAY 1980. 590-591; Domanovszky 1981:2. 338-341). Előfordult az is, hogy bizonyos tárgycsoportokat a szerzők figyelmen kívül hagytak. Ez történt a mesterség egyik legismertebb művelője, a Beliczay család ajándékként a gyűjteménybe került darabjaival, melyek nem jelentek meg azokban a feldolgozásokban, amelyek a család tevékenységével foglalkoztak, még akkor sem, ha egyébként történt egyfajta kitekintés a Néprajzi Múzeum anyagára is (lásd Weiner 1954; vö, Létay 1978. 268; Kemény 1925). Más esetekben is tapasztalható, hogy az azonos településről, azonos mestertől, illetve műhelyből származó, de különböző közgyűjteményekben őrzött anyag csak utalásszerűén jelenik meg. Ilyen például a pápai mézeskalácsosság története (Varga 1994), melynek egy teljes műhelyfelszerelésével rendelkezik a Néprajzi Múzeum (vö. Molnár 1967). Mindent egybevetve a bábos, mézeskalácsos mesterség tárgycsoportja az egyik leggazdagabban képviselt egysége a gyűjteménynek. A műhelyfelszereléseket és a kapcsolódó gyertyaöntő mesterség tárgyait, valamint a viaszöntő formákat, offermintákat leszámítva, csak a bábsütő mintákra szorítkozva mintegy 1267 tárgyról van szó, melyek a teljes gyűjtemény 9,86 százalékát teszik ki. A tárgyak származási helyeként az ország 36 települése, néhány esetben gyűjtési helyként Magyarország, az Alföld, illetve a Dunántúl van megadva. A gyűjtemény egyéb nagyobb tárgyegyütteseire tekintve hasonló jelenségeket tapasztalunk. Ilyenek például a kékfestőminták, a csipkeverő fák és a fésűs minták. A kékfestőmesterséget kissé egyoldalúan a mintafák és a nyomódúcok képviselik. A mintegy 1162 tárgy a gyűjtemény 9,04 százalékát adja. Gyűjtési helyként 14 település szerepel, néhány esetben pedig Magyarország és Dunántúl. A kollekció egyes tárgyai szerepelnek a jelentősebb szakmai összefoglalások hivatkozásaiban (például Domanovszky 1981:2. 334-335; Domonkos 1981. 101).