Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Interjúk 1-20. sz

elbírta. Nagyon jól megszervezte. A napraforgóval is volt munka ­cséplés, szárítás, rostálás. Ebben segítettem akkor is, amikor gimnazista voltam. Csütörtökön volt a vajköpülés, az mindig az én munkám volt. Én szerettem a vajat a legjobban. Segítettem vizet behordani, tüzelőt behordani. Este volt elég idő a tanulásra, az iskolát soha nem zavarták. A mi családunkban az természetes volt. Mind a hárman jártunk gimnáziumba. A bátyám állatorvos volt, az öcsém 4. után abbahagyta, elment kereskedelmibe, de azt is abbahagyta. Én mérnöki diplomát szereztem. Nagyon csendes, visszahúzódó voltam. Apám mindig a nagyobbnak adott igazat. A bátyám parancsolt. A bátyám volt cseregyerek Ausztriában, itt volt egy fiú is. Mikor jött, akkor csináltak klozetot, mert előtte csak az ól mögé jártunk, de ekkor azt mondták, hogy mégse küldhetjük az ól mögé. Ezért volt olyan emlékezetes. Apám szeretett olvasni. Az Olvasókörben társadalmi életet éltek, oda nagyon kevés parasztember járt, nem olvastak ott. ő nem járt el. Újságot olvasott, a Friss Újságot, a Kalendáriumot. Az Aranykoronát az anyám olvasta. Apámnak sok mezőgazdasági könyve volt. Többféle kiadvány volt, szakkönyv, szépirodalom nem volt. Mi olvastunk, vittünk haza könyvet, Jókait olvasni az ólban, az István bácsi vagy én olvastunk. Lényegi dolgokban mindig apám döntött. Ruhát édesanyám vásárolt, szövetet vett és megvarratta, mindig alkudozott, ezt nem szerettem. Szépen jártunk mi gyerekek. Egyszer első elemista koromban zubbonyba küldött anyám, de nagyon sírtam, szegy eltem magam. Apám azt szerette volna, ha valaki a gazdaságban marad. Azt akarták, hogy én legyek. Engem be se akartak iratni a gimnáziumba, mert elég a bátyám, a tanítóm kérte, mert hogy jó fejű voltam. 4. után ki akartak venni, akkor én erőszakoskodtam. Aztán, érettségi után természetes volt, hogy én is egyetemre menjek. Büszke volt rá, hogy nem kellett földet eladnia. A legtöbb jövedelem a szőlőből származott, de adott el búzát, árpát, napraforgót. Kukoricát nem, mert az kellett. A bátyám meg én döntöttünk, hogy hol tanuljunk tovább. Én vegyészmérnök akartam lenni, de nem vettek fel, aztán

Next

/
Oldalképek
Tartalom