Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás emberi erővel

jávai igazitja a menést. Elöl azonban hosszú rud van. Ez arra használatos, hogy amikor jön a hajó fölfelé, erre van vetve a kötél, amelynél fogva a partról húzzák. Mert ez voltaképpen . . . hetenkint többször megteszi a maga vizi útját a falu meg a város között. Jó messzire van lent a falu, s amikor a hajó elindul, kötélen jön föl. Benne csak a kormányos áll, vagy elvétve olyan utas, aki nem birja a gyaloglást. A többi nép, aki a hajón utazik, kint van a parton és huzza fölfelé. Lassú munka és sok bajjal jár, de lám megy mégis, 41 0 ugy lehet évszázadok óta. " A nagyobb városok körzetében mindenhol megtalálhatók voltak a vásáros ladikok, heti- ill. kofahajók, kereskedelmi bárkák, melyek vontatásának nem volt egységes s szigorú munkaszervezeti formája: egyrészt a gyakran változó körülmények, másrészt az alkalomszerűség miatt. Eddigi, s alább idézett példáink is igazolják e megállapításunkat. "A Szigetköz közepéről Liptóról, Remetéről is hajón hordták az árut a győri piacra. Felfelé Rajkáig, lefelé Komáromig, Esztergomig, Pestig elvitték a szigetközi káposztát, zöldséget. Maguk húzták gyalogosan, vontatták a hajókat. Lefelé vitte okét a viz, ilyenkor maguk is a hajón utaztak. Csak ha alszél fujt, akkor huz411 ták vizmentibe is, hogy partra ne nyomja a szél. " A századfordulón a Szentendre szigetiek a pesti kikötőkből már csak egy kisebb szakaszon Portörőig húzták, vontatták ladikjaikat, dereglyéiket, ahol már várta őket az ismerős falusi vontató egy vagy két lóval. Megjegyzendő, hogy ugyanekkor már kisebb motoros vontatók un. propellák is jártak a Duna városi szakaszán, éppen a célból, hogy e kofahajókat kivontassák, de a falvak lakossága a vontatási költségeket megspórolva inkább maga vontatta, húzta hajó-