Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

dák, mert itt a jobbmódu parasztoknak, ezek társultak egy páran, volt először; a Simon Guszti bácsinak az etetője édesapám volt, az egy kis gép, régi-régi nagykerekü. Ökörrel vontatgatták egyik udvarrul a másikra, mert akkor minden évben itt csépeltük az udvaron az összes terményt, búzát, zabot, árpát. És majd Józsi bátyámék harmincöt-harminchatban, amelyik magánjáró volt. Ennek már volt elevátorja is. Ezzel a géppel aztán átmentünk még Tiszacsécsére is, mivel ott nem volt cséplőgép, ilyen részes cséplést végezni, (Egyéb mezőgazdasági eszközök, a vaseszközök elterjedése mikor zajlott itt le a faluban?) Például nekünk az ekekapa 1940 után lett legelőször; azelőtt, még mikor gyerekek voltunk, a kapálás ugy volt, az egész földet fel kellett kapálni; ekekapálás, mondhatnánk, az 1940-es években kezdődött meg csak. Hát például nekünk nem is volt vasekénk sohase. Vas volt rajta a csoroszlya, de a gerendelye az fából volt. (Vasekéje volt itt valakinek?) Hogyne, vaseke volt itt már. Ez is azért volt ilyen, nagyapa ilyen ügyes ember volt, az ugy megcsinálta, mint egy vasekét. Faváza volt neki. A Tarpaynak már volt a múltban is ilyen vontatott kévekötőgépje. Arató-kévekötő gép. Meg a Kleinnek is volt kettő. De eke, borona, még a boronák is főleg faboronák voltak. Vasborona jobbmódu parasztoknak volt csak. (Ezeket a gépeket, ujabb eszközöket mennyire adták kölcsön olyannak, akinek nem volt?) Volt olyan paraszt, akinek egyáltalán nem volt fogatja, de földje valamennyi volt. Na ez nem is annyira kölcsön volt, hanem az, hogy megszántott, elvetett, ez aztán dolgoztatott érte, fene tudja mennyit. Ez megállapodás volt a két fél között. (Nem volt ennek valamilyen hozzávetőleges, megszokott aránya? Hogy milyen munkáért mennyi munka jár cserébe?) Hát nálunk azért nem volt olyan veszélyes, mert volt olyan, hogy egy fogatnapért kettő vagy három gyalogmunkaerő-napszámot adtak. Itt például dióveréskor. . . akinek sok diófája volt, annak, az nem tudott diót verni. De aki diót verni tudott, annak a napszám is meg volt fizetve. És ami a jellemző még megint, hogy Tiszabecsen például egy akármilyen, kisebb földdel rendelkező paraszt is már Boromissza ur, vagy nem tudom milyen ur, itt bátyám volt mindenki. Itt nem volt olyan nagy urazás, ebben a faluban. (Ez azt is jelenti, hogy az egyes társadalmi csoportok között nem voltak nagy szakadékok?)