Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

meg kukoricát. Akkoriban a kukoricakenyér még bőven járta, mi is megsütöttük. Nem azért, mintha nem tudtuk volna a búzakenyeret miből enni, de akkor még szokása is volt ennek a résznek, sőt még most is megesszük az úgynevezett puliszkát. Lehet tejjel is, zsirral is, vagy itt szoktak kacsát, libát hizlalni és amikor a kacsát levágják ősszel, kacsa vagy libamájjal készitik, úgyhogy nagyon Ízletes. Ez a kukoricakenyér is ha megsütötték, az úgynevezett savanyú izü eledelekkel, mint káposztaleves, aztán ugye volt az a savanyúleves, úgy mondták, tojásos leves, ilyenekkel nagyon jóizüen meg lehetett enni a kukoricakenyeret. Akkoriban divat is volt egyrészt, mert majdnem minden háznál megsütötték. (Milyen különbségek voltak a nagyapja és az apja gazdálkodása között, illetve az édesapja gazdálkodásának különbözü szakaszai között?) Hát egy bizonyos fokban volt akkor is fejlődés, nem olyan rohamosan, mint most, mert akkoriban a gépesítés nagyon alacsony fokon állt, kezdetben, a tizennégyes háborúig főleg faekével szántottak, faboronával boronáltak. Nem azt mondom, hogy nem lehetett, mert a szántó rész, az ekevas és a kormánydeszka akkor is vasból volt, bár sok tehénfogat, volt itt a faluban száz tehénfogat is, azok már nem tudtak mélyen szántani, csak csekélyebben. Ősszel leszántották a földet akkor is, mint ahogy most is leszántják. (Amikor maguknak volt már vasekéjük, meg vetőgépük, hány családnak volt még a faluban?) Mondjuk vasekéje kilencszázharminc után lehetett olyan száz gazdálkodónak itt a faluban, mert azt kisebb gazdálkodók is megvették esetleg, akiknek öt-hat Lold földjük volt. Egyéb gépekkel nem nagyon foglalkoztak, majd kilenc százharmincnyolc táján kezdtek ilyan ekekapát is venni, és aztán vetőgépekkel sorba vetették a kukoricát vagy répát, napraforgót, satöbbi, és ezeket ugye meghúzatták, ekekapázással ugy művelték, olyasmi formába, mint ma. Nem azt mondom, nem volt olyan sok kapásnövény, mint ma, mint emiitettem is, itt a határban a déli részen a múlt században nagyon sok füves terület maradt úgy, mint kaszáló, csak később kezdtek ráállni a gazdálkodók, hogy több vetett takarmányt, szarvaskerepet, lucernát vessenek és inkább erre a füves takarmányra voltak szorítkozva, ezt ugye megkaszálták kétszer, bár nem volt olyan nagy termése, mert nem tudták rendesen trágyázni, ilyen törekes korhadt szalmával szokták trágyázni ezt a kaszálót még annak idején, de azért szép takarmányt tudtak belőle csinálni, úgyhogy berakták nagy boglyákba a termést,