Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)
CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - Az apa nélkül maradt család
LAJOS, a legidősebb gyermekünk, 1931-ben született. Az iskolából való kimaradása után az apja sorsa várt reá is. Lócsra került cselédnek, a Berényi családhoz, ahol 1949-ig szolgált . Mikor községünkben megalakult a gépállomás, hazajött és beállott traktorosnak. Alighogy ezt kitanulta, a gépállomás vezetősége pártiskolába küldte. 1950-ben bevonult katonának, s ezt annyira megkedvelte, bennmaradt a katonaságnál. Főhadnagyi rendfokozatig jutott el, amikor 1956 szeptemberében leszerelt. Utána a csepeli gyárban helyezkedett el, s azóta is itt dolgozik feleségével együtt. Egy fia van, aki villamossági főiskolát végzett Pesten. ANNUS 1933-ban született. Csepregen polgári iskolát végzett. Nem szégyellte a mezőgazdasági munkát, nyaranként markot szedett, ősszel pedig a betakarításnál segédkezett. A felszabadulás után szövetkezeti iskolára vitték, s a helyi földmüvesszövetkezet boltjában lett eladó. Ujabb tanfolyam elvégzése után önáUó boltkezelést vállalt Velemben, majd Pusztacsépen. Munkája mellett tevékeny szerepet vállalt az akkori ifjúsági mozgalomban. Önzetlen munkájára a felettesei is felfigyeltek, s a Járási Pártbizottságra vitték Szombathelyre. Itt ismerkedett meg egy miskolci származású fiatalemberrel, aki Szombathelyen teljesitett katonai szolgálatot. Rövidesen esküvő lett az ismerkedés vége, s Miskolcra került. Itt is képezte magát, tovább tanulva leérettségizett, majd könyvelői tanfolyamot végezte el. Ma a Pamutipari Nagykereskedelmi Vállalatnál könyvelőként dolgozik. Férje, Bárdos Ferenc, vasesztergályosként dolgozott hosszú éveken át. Ő is kedvet kapott a tanuláshoz és műszaki rajzolóvá képezte át magát. Két lányuk született, az egyik most negyedik, a másik pedig második osztályos. MARIA 1935-ös születésű. A polgári iskola elvégzése után tanitóképzőben tanult tovább és Sopronban tanitói oklevelet szerzett. Az első éveit Zsanán, Kiskunhalas mellett fekvő tanyaközponton töltötte el. Egyik rokonunk lakodalmán megismerkedett fiam katonatársával, Konrád Alajos, csepregi fiatalemberrel, s rövidesen meg is tartották az esküvőt. A házassága után Csepregbe helyezték át az Alföldről, s azóta is a csepregi általános iskolában működik. Két fiúgyermekük van, az idősebbik most harmadik, a fiatalabbik pedig második osztályos gimnáziumi tanuló.