Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

teronoszlávba, s osztán ott vótunk nyoc hónapig. Megtanultam én oroszul, fojékonyan beszéltem én oroszul. Ezerkilencszáztizenkettőbe, nyár közepe tájt lehetett, átmegyünk a feleségemmel, apósomhoz. Látogatóba. Apósomnak vót egy vizierőre felszerelt fűrésze, ami a röngből deszkát vágott. Megláttam én a fürészen egy futókereket. Mondom, apósomnak, ide jó vona felszereljünk egy cséplőgépet. Ez a kerék elhajtaná. Nem kéne neki más hajtóerő, a hajtóerő pénzbe nem kerülne. Aszonygya, jó is vóna fiam. Aszonygya, tudok es egy cséplőgépet eladót, Csórtán Jánosnál van Csutakfalvába. Átmegyünk, megnézzük a gépet, megvettük, abba az időbe, kéccázhuszforintért. Jó egy cséplőgép vót, oszlopos járgánnal, átszállitottuk, kipadoltam én aszt a futókereket ügyesen, s a szijjat rászereltem. A cséplőgépet nekiállitottuk, megindítottam, hát kifogástalan működött. Ugy állapodtunk meg, hogy a gép árát közösön fizessük meg, felit én kifizettem, mind, ö az ő résziből valamennyivel elmaradt. Ugy állapodtunk meg, hogy én a gépet kezelem, s etetek, a feleségem pedig a rostát hajcsa. Akkor rostával kellett a szemet kidógozni, kitisztítani. Vettem két malacot egy Dudáti román embertől, neki is vót három, aszonta, hogy, itt hulladékkal, jól meg fognak élni. Csépelni keztünk, essős nyár vót, rettenetes sok vót a vizes zab, egész nyáron csépeltünk, őszre kerültünk, mán a mezőn a cséplés elfogyott, feljöttek Várhegyről a románok, hogy vigyük le a gépet, s csépejjünk nálok lóerővel. Apósomnak vót két lova, de nekem nem vót, akkor kérem bérbe fogattam két lovat. Lementünk Várhegyre csépelni, ott csépeltünk, Midenszentekig, november elsejéig. Akkor kettős ünnep vót, hazamentünk, s ugy beszéltük meg a feleségemmel, hogy már hidegek vannak, s fogadok egy román leánt a rosta mellé, és a malacokat vigyük haza, ő meg végezze otthon a zasszonyi dógót. Aszonygya a feleségem, hogy akkor mennyek át az öregekhez és amit kerestünk, osszuk el, s vigyem haza. A kapunkba vót egy deszka raktár, a deszkaraktárossal ösmereccségbe vótam, s vót két lova, elkértem, s átmentem Remetére, Aposomékni. Montam, hogy mér jöttem, és a feleségemmel, hogy állapottunk meg. Hát kimértek nekem negyvenöt véka vizes zabot, s kéretem, hogy többit is osszuk el. Aszt monták, hogy erre most nincs idő, hanem ez most elég, eszt. vigyem el. El es vittem, mondom a feleségemnek, hogy a többit nem hajlandók elosztani, aszonygya, de csak menjek át, osszak el, mindenfélét ami van, s most ló van s vigyem haza. Át is megyek, összevesztünk anyósommal, mert nem akart megosztozni semmiképpen. Hát, akkor mondom, akkor elviszem a malacokat. Aszmonygya, ő nem