Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Gyenizse Lajos visszaemlékezései

még a 84-beli kánikullájában is folyt a viz a mi birtokainkon keresztül fél lábszárig meg térdig érő magasságban, 4 s 1/2 düllő hosszan kanyarogva a mi birtok területeinken, ugyan csak hire járt, hogy Bodogláron meg ették a halak a termést. Az 1879 évi első fele sokkal veszélyesebb talajszint puhulást idézett elő, mint az 1881-iki év, mert akkor e miatt ember és állati élet is pusztult el, e miatt járt is Halas Polgár mestere Bodogláron, és ennek a közönsége újba Polgármesterét csak 51 év múlva látta itt 1930 és 31-ben. De rögzitem ezúttal azt is, hogy Bodoglár puszta többmint 100 éven át csak annyiban tartozott Halashoz a múltban, hogy az adót fizette, egyébként minden más gazdasági forgalma Kiskunmajsához gravitált, ma meg már Szánk és Prónai falva is jussosul belőle. Az én foglalkozásom ez évben bővült, mert asztag rakó is lettem, a mi asztagjaink hajazata nem csirázott ki, mint a másoké, abba az eső viz sem ment el, mert bárhogy lesujkolta a hajazatát a nagy eső, a tetéző nagy létráról ahajazatot eső után mindig felborzoltuk minden mondás nélkül. A mások asztagjainak nem csak a hajazata csirázott ki, hanem a falazatában levő foglaló kévék kalászai is, mert a falazat szélső kévéit bebukóra állólag rakták, holott azt mi ugy raktuk, hogy az ki felé rézsútos csurgóra állt, s mindég az asztag közepét magassabban állólag raktuk, mint az asztag széleket, mind ezeket Lesnőki koromban sajátítottam el azasztagot összerakni tudó alkalmazottaktól. Hej csak ugy birnám ma ezt megcsinálni mint ahogy ezt tudom! meggátol ebben az a 74 évet betöltőt élet korom. Ebben az 1881-ik évben azon szülői kitüntetésben részesültem, hogy ősszel a városi bálbani elmenésre engedélyt kaptam, báli költségre 50 krajcárt is kaptam, a miből 20-at elkölteni nem tudtam, meg maradt, s ezt nem kellett vissza adnom, rossz volt azonban a tanyára való kigyaloglás, még rosszabbul esett az azonnali munkába állás, meg is fogadtam, hogy Bálba nem megyek el, mivel ez igen munkakedvrontó, s ha kaptam is bálba való költséget, ezt tettem inkább a többi megtakaritott garashoz, igy nem is lettem én Bálba járni szerető legény soha. Ezt megtanulni nem is birtam, ehhez már nem volt bennem érzék. E miatt legénykoma szegénnyé is lettem. Az 1882-ik év jó termő év lett, mindenből volt elég jó hozam, mert a talaj viz felduzzadás meg szűnt, és a viz vette völgyek bevethetőkké lettek, ez évben az őszi kalászossokat gőzcséplő géppel csépeltük el, 8% os gép részt adva, meg a munkásokat napszámmal fizetve, hozzá meg kosztott is adva. Ez sok volt cséplési kiadásnak.