Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

Ugyancsak csináltunk egy jónagy istálót is a lovak és tehenek részére, kész volt anyira az istáló,tető rajta,betapasztva,csak a két vége a fal felett nem volt még berakva vájoggal, a méhes egészen kész volt én ott szoktam aludni. Augusztus 6 án jött hozzánk a cséplőgép, ugy delelőt 10 óra tájon.meleg volt nagyon,ugy huzaták a csikós szomszédék 12 ököréi, mert volt anyi is nekik, nekünk csak három lovunk volt, ökrünk nem volt. mi csak a bódéját huzatuk, csépeltünk aztán estig (nemcsak poca hanem disznó lett belőle, sajnálom de megesett), mint látszik kidőlt a tinta véletlen, szóval csépeltünk nyugodtan, mint szokás, este mikor felhagytak a munkával,még daloltak is a fiatalok legények lányok, én is köztük, mindenkinek jó kedve volt, mikor el álmosodtak lefeküdtek, ki ide ki oda, én is nem mesze a géptől szinte lefeküdtem, este szép tiszta nyugodt idő volt, nem látszott semi felhő, ugy tizenegy óra felé elkezd villámlani észak nyogat felől, mindig sűrűben, majd már halatszik is a meny dörgés, de jobban jobban, szüntelen villámlik, mi lesz most? egyszer aztán oda ér a szele nagy erővel, fuj, de irgalmatlanul, ez már nem tréfa, gyerünk a méhesbe, már mint én, alig érek oda, elkezd ám esni az eső jéggel vegyest, a szél meg csak ugy zug, hallom hogy jönnek a munkásokból többen, ide hozzám a méhesbe is valami három lány, - no mivan a gépnél? - ott hagytuk, mert kivert benünket a jég és eső. tartót valami jó negyedóráig, mikor haljuk, hogy nem esik, kinézünk, de még mindig szünet nélkül dörög és villámlik, szinte nappali világosságai; látjuk aztán, hogy csupa jég minden, nem látszott a föld, én is kimegyek szét nézni, keresem a lovakat, azokat is jó meszire elhajtotta az idő, reggel mikor meg viradt akkor bontakozott ki a látványosság: minden letarolva, a fák a szőllő, kukorica, szóval minden. Kimegyünk a géphez, ott is siralmas alapot uralkodik, a gépész bódéja benne a vizbe, mert a szürü ott volt a viz partján közel. Előző napon a gépész bódéját a szürütől északra álitották le, onnan a szél ereje tolta bele a vizbe, jó magas partja van pedig a tó állásnak, és lejtnek letolta a szél. A géptulajdonos persze benne volt a bódéba, azt hitte vége lessz most a világnak. Mosmár kikelett húzni a bódét, nagy kötelet kötöttek rá és ugy húzta ki valami 15 ember, vissza a partra, az asztagról a kévéket még száz méterről is hortuk visza. most már nem lehetett csépelni, minden munkás haza ment, ez volt 1896 Augusztus 7-ikére viradora. Péntek volt, az nap mi is bementünk a városba, azt a látványt nem lehet leirni, a házak nyugati ablakai mind kitörve, a falakról a mész leverve, a fák kitépve, kidőntve, kémények ledőlve, cserép tetőkről sok cserép a földön összetörve, óriási az a kár, amit okozott a jégverés. A géptulajdonos, ugy hivták Kiss István, még élt min-