Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

Mostmár következett a hajdina.az is volt egy holdra való, learattuk, haza hoztuk, ugyancsak a szérüs kertbe, neki aztán a kézi cséplővel (hadaróval-csihó). ez egy százhatvan centiméter hosszú nyél, tiz centi szij bőr és körülbelül hatvan centiméter ugyancsak fa, csikó, ezzel aztán két ember, de lehet négy vagy hat ember is, és elkezdtük páholni, ütni a hajdinát, de lehet bármiféle gabonát is, de késő dolog és unalmas, a régiek használták. No aztán én is az öreggel neki altunk ütni, verni, én bizony néhány szor jól fejbe is ütöttem magam vele, ithon nem szoktam én ijennel dolgozni, az öreg váltig mutatta,hogy hogy kellődé biz nem ment zökkenő nélkül, vigyázni kelett magamra is, az öregre is, nehogy azt is fejbe verjem, ő nagyon értette, de nem csak ő,már 8, 10 éves gyerek is csakúgy játszott vele. hosszú volt a nap, meg untam szörnyen, Pedig nézni könyü,ugy látszik, nem is nehéz,aki érti. láttam én régen,mikor utaztam pestre, mert régen használták a zsuppot s rozs szalmából, én hat embert láttam egy hejen csépelni arra soroksár felé, olyan szépen taktusra verték,mint a pinty, ugy jött ki a hang, bak, b"ak, bakot üt, bakot üt, mint mikor a vasúti munkások a sin alá vernek a krapáccsal. Mikor mi is nagy nehezen elcsépeltük a hajdinát, (pohánka) oroszul gricsina, kitisztitotuk rostáltuk szelelőrostával,haza vittük.lett ojan három mázsára való, ezt aztán lehántolják,mint a kölest és van belőlle kása, lehet főzni vagy meg őrlik lisztnek, akkor lehet belőlle kenyeret sütni, nem is rossz, csak olyan kékesbarna, ettem Oroszországba, valamikor magyarországon is termelték, mi is néha vetettünk a méheknek, nagyon sok és jó virágja van, jó méh legelő. A következő dolgunk mostmár a napraforgó lenyakazás volt, kimentünk megint négyen, az is mesze volt, tehát kocsikkal mentünk felpakolva ugyanúgy, mint aratáskor, mert tovább tartott egy napnál, ezt ugy csináltuk, mindnyájunknak volt egy sarló (rezák), azzal levágtuk a tányérját,akkor szemes felével felfelé rá szúrtuk a meg maradt szárra, száradás végett, mikor végeztünk, haza jöttünk, ekkor meg jött a fiatal gazda a kórházból, a jobbkezét meg lőtték a harctéren, jóképű fiatal ember volt, örült nekem is, mert mondták neki,hogy jó dolgos vagyok és nem valami hebehurgya vigéc. sokszor mikor ráértünk el el beszélgettünk vele, már amint tudtunk, igen értelmes felfogású, ő többet tudott magyarul, mint én oroszul, egy hét múlva megint kimentünk,mármost összeszedni a napraforgó fejeket, ugyancsak kétkocsival. az összeszedés ugy történt:az öreg és én a nyakunkba kötöttünk egy egy lepedőt és abba hányták bele a többiek a tányéricát, ugy hordtuk a kocsikra, mikor megteltek a kocsik,befogtunk és vittük haza, szóval haza hordtuk mind, othon aztán elkeztük ki bug ázni verni a mag-