Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

nosodó jármű formákkal is. A jármű nevek etimológiája ezekről a kapcsolatokról sokat elárul, bár tudjuk, hogy ogy-Qgy sz

ő kölcsönzése nem bizonyitja feltétlenül a tárgy átvételét is. Eredetük szerint nyugati /német/ és szomszédnépi /szláv, román/ csoportokra oszthatók e szavak. Utóbbiak közül középkori átvétel az aj one

a /két rud között egy lovas/ szekér és a kóla, ami egyfajta négykerekű jármű lehetett.^ A 17. század közepétől adatolható a kolesz. ami eredetileg kétkerekű taligaféle lehetett, későbbi, 19. századi a bricska

. mindkettő 38 nyugati szláv eredetű. A Szeged vidékén ismert ba ki |x etimológiáját szófejtő szótáraink nem közlik; délszláv eredetéhez azonban aligha fér kétség. A moldvai magyarság hárába és huluba nevű jármüve /utóbbi » ló szekér rúdja' jelentésében is/ és az Brdélyben nyelvjárási szinten elterjedt karuca /'vasalatlan kisszekár'/ kétséget kizáróan román kölcsönszavak.^ A nyugati eredetű jármű-félék és a német közvetitésü jármű nevek közül talán a esi He

. c sell ve gyökerei nyúlnak vissza a középkorba,^ amennyiben bizonyítható lenne, hogy nem hangfestő belső fejlődésü szó. A többi nem régibb a 18. századnál és szinte mind uri. postai, polgári jármű /cséza

. batár

, pirucs

. fiáker/

. Egyedül a káré /kétkerekű taliga/, s esetleg a kordé utal újkori népi kölcsönzésre. Akad néhány jármű elnevezés, igy a biga

. lepti- ka /és számos alakváltozata/, amelyek eredetét nem ismerjük. Nem emlitettük az atyafitagadó

. homokfutó tipitsu jármű elnevezéseket, melyek belső képzése nyilvánvaló. Talán olyan népnyelvi, nyelv járási szinten élő kocsi nevek is felbukkannak még napjaink kutató munkája sorsa, amelyeket eddig senki sem jegyzett föl. Annyi azonban a