H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

1369-ben például a veszprémi püspökség Nagy Pál nevü nosztrei jobbágyától négy ökröt, egy sertést, négy "apes

M-t, méhcsaládot, egy szekeret és egyéb ingóságokat raboltak el. 1429-ben 3oda Benedek özvegyének gencsi birtokáról Mihálfalvai Bán Ferenc 7 méhkast vitetett el.

27 1461-ben Csente Illés fia, János kúriájából Rumy János jobbágyai 3 méhkast loptak el.

2

** 1477-ben Bánujfalváról /Zala m./ pedig egy hatalmaskodás során 50 méhkast vittek el.

29 Mindezek az adatok széleskörű méhtenyésztősre utalnak, amely már nemcsak a jobbágyság bizonytalan méztermelésén, hanem a többé-kevésbé szakképzett méhészek tevékenységén nyugodott. Sajnos, méhészkedésre utaló hazai középkori ábrázolásunk nem maradt fenn. így csak egy 1490 körüli, iugsburg környékéről való méhest ábrázoló képre utalhatok összehasonlításkéntA háttérben látható méhkasok hasonlóak a nálunk még napjainkban is használatos kasokhoz. Az előtérben rúdon méhrajt vivő embereket pedig szintén odaképzelhetnénk pl. a XVIII» századi Berzencére. c./ A méhtized és adományozása A méhészkedőssel kapcsolatos középkori irott emlékeink harmadik csoportjának tárgya - főleg a XIII. századtól - a méhtized. István király rendelte el először, /II. 52. törvény/ hogy a társadalom minden rétege, tehát a szabadok, szabadosok, vendégnépek és rabszolgák egyaránt szolgáltassanak tizedet az egyháznak mindenféle terményük után. Ebből következik, hogy ez időben a méheket is a tizedköteles jószágok közé sorolták, bár kifejezett emlités csak a XII» század végétől történik erről a Dunántúlon. Számos olyan oklevelünk is van, amelyben magáról a méhtized eladományozásáról értesülünk. Ez azt bizonyítja, hogy az adókónt lerótt tizednek jelentős értéke volt, különben nem tartották volna érdemesnek megemlítését. III* Béla