H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)
vétve hallottam gyékényhői kötött kasokról is, de azok jobbára csak az áradásnak kitett vidékeken voltak elterjedve, mert ott a nyersanyag is megtermett. Az elmúlt 14 év alatti gyűjtőútjaim során Nagykanizsa környékén gyékénykast már nem láttam. Az alábbiakban a vidékünkön ismeretes és használt kas-fajtákat mutatom be. A vesszőkas: Amint a történeti részben láttuk, a kötött kasok használatáról a XVI• századtól vannak adataink. Valószinü, hogy az a hódoltság alatti nehéz gazdasági viszonyok között is - amikor a gabonát gyakran nem az aratta le, aki elvetette, s amikor a szalmának igen nagy értéke volt -, vesszőből vagy iszalagból készült. Bátky Zsigmond szerint 30 a vesszőkas Erdélyre jellemző, és a dél-európai műveltségi kör tartozéka. Le használták a vesszőkasokat Szlavóniában,a Felvidéken 31 és az Alföldön is. A XVIII-XIX. sz.-i méhészeti irodalomban is bőségesen találunk adatokat a fentebb emiitett vidékek vesszőkasos méhészkedésére. Egyes szerzők részletesen leírják a kasok készítési módját, formáját ós méreteit, sőt közlik a tapasztás anyagának keverési arányát is. Mások óvják a méhészeket a vessző- és iszalagkasok használatától. Igy Vécsy József ezt irja: 3 * Az Ihszalag-Kasok rend szerént igen nagyok. Némellyiket három esztendő alatt is alig lépelik tele a Méhek. A pillék, a kpkatzok igen szeretik, az egerek is, ugy hogy még fészxet is raknak a lép közé, a mellyben azután fiakat nevelnek. A sár-küllők, harkályok, és czinegók, télben, ki ássák felül a pupjoknál, ha a Ménész nem vigyáz, ós eleit nem veszi, a mellyek azután nagy pusztítást tesznek, mind a lépben, mind a bogárban." Györffy István a hazai vesszőkasok összehasonlítása során azt állapitotta meg, hogy az Alföldön kétszer akkora kasokat használnak, mint a Dunántúlon vagy a Tiszaháton. Vidékünkön vesszőkas alig található már. A Göcseji Múzeum 260 lelt. sz. fényképe azonban régies csatári méhest
