Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A repce termesztése

Repcét csak a puszta felosztása utáni években termeltek kisebb területeken. Hamarosan rákapott a féreg, s abbahagyták a termelést. Az őszi repcét termelték. A repce a telekfődet szereti. A feltörés előtti jószágállásokon is szépen díszlett. Ott olyan gazdag volt a föld, hogy más növényt elnyomta a gaz. Egyedül a repce boldogult benne. Az ilyen területekre egymás után többször is repcét vetettek. Közvetlenül a legelő feltörése után több volt a jó föld, mint most, kevesebb volt a szik, s ezért a repceföld kijelölése nem okozott különösebb gondot. Korán vetették, hogy őszig megerősödjön. Csak sekélyebb szántást kapott. Kézzel vetették. Nem egész marokkal, hanem csak három ujjal szórták, mint a többi aprómagvakat. Keveset vetettek, mert gazdag volt a föld. Vetés után tüsökboronával elsimították. Különösen eső után könynyen kelt. Tavasszal elágasodott. Felül összegabajodott, alul pedig ritka volt. Kaszával aratták. Nehéz volt az aratása. A rendeket rudasokba rakták. Ott száradt meg. Lőcsös kocsin, szekerén hordták be, de a repce alá ponyvát terítettek. A repcét lóval nyomtatták. Teljesen gyommentes szérűt készítettek, mert az apró magokat csak így tudták összetakarítani. Nem volt nehéz a nyomtatása, mert könnyen tört. A termést eladták.