Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)
TÖRTÉNETI ADATOK - NÉPI IRATOK - Hofer T. - Takács L. - Kresz M.: Aratási szerződések
veszélyes helyen dohányozni vagy ttlzet rakni a legszigorúbban tiltva van. 10. / Ha rendeltetnék ugy még kötelessek az uradalomban termett maglóhert, magluozernát, vagy maghaltaezimet is elcsépelni egy kor 60 fillér napszám mellett, ehez azonban annyian kell kiálljanak a mennyi ki rendeltetik. 11. / Cséplés elején vagy folyamata alatt,mikor azt az uradalmi tisztség kívánni fogja keresményükből 25 mm. azaz huszonöt n.n. I.osztályú busát kaucziő kép az uradalmi magtárba tartoznak elhelyezni, ha a cséplést pénzért eszközölnék ugy az első 12- tizenkettő napi járandóságuk fog viasza tartatni,nely kauczidt ezen szerződéses kötelezettségeik teljes befejezése után fogják hiány nélkül vissza kapni. 12. / lötelezik magukat szerződött munkások a kikötött feltételeket az uradalmi tisztség minden rendeleteit, utasításait, a tisztség által kiszabott munka rendet pontos s an és szigorúan betartani. - Mint hogy a tisztség utasításait az arató cséplő gazdának adja ki és ez nint az intézkedések végrehajtója működik a munkásokkal szemben, ennek folytán az arató cséplőgazda szintén nint a tisztség megbízottja is tekintetik.! tisztség a gépmellé álli tott gépésznek vagy melléjük rendelt uradalmi felvigyázóknak ellentmondás nélkül engedelmeskedni tartoznak. Azon munkást ki lopáson csaláson kapatnék, vagy pedig ki a kiszabott házi illetve munkarend ellen vét a tisztség vagy megbízottjaival gorombáskodik, jogában áll az uradalomnak a közigazgatási hatéság köz en járásával a további munkától eltiltani, s eddigi keresményét visszatartani. 13. / Minden aratő-cséplő kap saját használatára 1200 • öl azaz egyezerkettőszáz négyszögöl földet tengerinek megszántva, mely földnek megszántásáért 2 kettő napot tartoznak szolgálni .A tengeri közé krumplit és bábot kivéve semmi más terményt ültetni nem szábad.Az ezen földön termő tengeri szárról és rész szalmáikról meg jegyeztetik, hogy a ki november 10= ig el nem szállítja az uradalom rendelkezésére marad. 14. / Saját használatukra kapott tengeri földért tartoznak ogyenkint 5 öt magyar hold (:1200 • ölesz) vetett takarmányt, bükkönyt, kölest, luczernát, lóherét, maglóhert, magluozernát, baltaczínet, magbal taezimet, vagy réti előszénát lekaszálni, felgyüjteni és urasági igákkal behordani. A bükkönyt, kölest, magldherőt, magluozernát, magmuhart, tartoznak kévékbe össze kötni. Ha esős időjárás folytán a rendek meg áznának, ugy azokat a hányszor rendeltetni fog tartoznak neg for-