Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
Babus Jolán: Kender és lenmunkák a beregmegyei Lónyán 1.
töreket kiviszi. Ha nincs szél, rostálják, rendes módon, vagy karélyo- lássál /ha pl. a háziasszony betegsége miatt férfi csépeli, akkor csak karélyol, mert a férfiak nem tudnak rostálni/. Karélyolásnak nevezik azt a müveletet, mikor a rostát apró felvető mozdulatokkal mindig egy irányban /pl. balfelé/ mozgatják. Igy a szemét feljön a mag tetejére és kézzel leszedik. Palolni is szokták: felvető mozdulattal rázzák, forgatják a magot és a szemetet elszedik a tetejéről. A tiszta magot hazaviszik a zsákban, s felteszik a padra /padlás/ egérmentes helyre: gerendára, kokasülóre /a ház oromzatán belül keresztben levő léc/. A kendermagot egyébre is használják, mint elvetésre. Vannak akik azt mondják, hogy olajat is ütnek belőle /de itt nem/. - Ai- asszonyok kendermagot megtörve belefőznek a kenőübe , amivel szövéskor a fonalfelmenőt szokták kenni, hogy ne borzolódjék a fonal. - Zabbal vegyitett kendermagot adnak "a lunak,ha a ke szoréti, hogy higujjon benne a glagyma " - tehát a kendermag nyálkaoldőszer a lónak. Néha a szösz m eghúzásáért kendermaggal fizetnek. - A mezőn hagyott kenderhez néhány meleg nap után visszatérnek, csépelik egy kicsit, kifordítják a nyers részt, a magot hazaviszik. Igy járnak el mind addig, mig csak minden része jól m^g nem száradt. Nagyon fontos,hogy egy szem mag se maradjon benne, mert a mag kedvéért télen beleköltözik az egér és összerágja. Csak napos időben jön le a kender bugója; nedves ősszel a nyers magtokok nem tudnak megszáradni, igy nem is tudják kicsépelni. Bukóstul nem raktározzák el, tehát otthon a ház alatt vagy az ól alatt várja a jobb időt a bugók lecséplésére. A hazahozott magvast - a virágossal ellentétben - csak ritkán viszik mindjárt eláztatni. Ennek több oka is van. Ha nyüvés után, őszszel áztatnák el, olyankor "még nem állapodott meg M , " szaporátlan a szöszi". Ha tavaszkor áztatják el, májusban, akkor "csakúgy ömlik a szöszi, olyan nehéz, olyan szapora". Nem áztatják el ősszel azért sem, mert a virágos ad elég szöszt, amit télen megfonjanak, megszőjenek, hogv munkájuk legyen nyárra. Ha a magvast is eláztatnák, esetleg elpazarolnák a sok vásznat egy évben. Igy meg a magvast csak a következő télen fonják meg, és ha abban az évben a kender nem sikerült volna, van mégis mit megfonni, megszőni vászonnak. A takarékossággal elérik, hogy nem maradnak végzőn néTIuT. /Ezért kell minden évben vetni kendert/. Végül a magvas tavaszi áztatásának főoka az, hogy-ős3zel már
