Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész
tottak. Pénteken minden templomban kis körmenetet tartottak, a Dómban a püspök is részt vett ezen. Az itteni Szent sírok azonban nem tetszettek nekem, mert nagyon egyszerűek, és csak egy mellékoltárt díszítenek fel sok viaszgyertyával, virágokkal, vörös függönyökkel, egészen közönséges olajlámpásokkal - nem mint nálunk, mesterséges sziklákkal, spirituszégőkkel, üveggömb lámpákkal és a sírban fekvő Krisztussá] stb. Nagyszombaton minden templomtól egy pap jár házról házra, lakásról lakásra - a szobákat megszentelni. - Ez egyszerűen koldulás, mert vele megy egy férfi szép tiszta kosárral a karján, pénzt, húsvéti tojást, Brasadelle-t (ez egy süteményfajta) és egyéb ajándékot gyűjteni, amit hazavisznek. — Egyébként itt a húsvéti tojás nincs annyira szokásban, mint nálunk, a sonka és a kalács sem. — Feltámadási körmenetet nagyszombaton nem tartanak. - Aznap azonban a hentesüzleteket zöld ágakkal és fákkal díszítik, és sok levágott bárány függ az üzletekben. Arról a szórakozásiul, hogy a legények a lányokat húsvéthétfőn, a lányok a legényeket pedig húsvétkedden jó szagú vízzel meglocsolják, itt semmit sem tudnak. Nem sétálnak itt Emmámba, sem, mint nálunk Budáról és Pestről a Gellérthegyre. / IU/114J Húsvéthétfőn, április 5-én eljött indulásunk napja. — Összecsomagoltuk motyónkat, és megváltottuk az omnibuszjegyet Vicenzáig. Éppen 1 hónapig maradtam Veronában. - Mivel az omnibusz csak éjjel 11-kor indult, ezért kihasználtuk a szép időt, és megvalósítottuk régen megbeszélt tervünket; — éspedig: Lederhass úr, a felesége, Cristine. Carl, fivére és én, egy postakocsival, amelyet egy ismerős vezető vezetett, Negrarba bajttattunk (8 miglia), hogy egy utolsó kirándulást tegyünk, és búcsúzásunkat megünnepeljük. - Nagyon örültem, mert a híres veronai márványkőbányát akartuk megtekinteni. Délelőtt 9 óra körül indultunk. Christine ült mellettem a kocsiban. - A kocsi nagyon nagy volt, volt még benne helv. és ezért a többi gyermek is velünk jött. Utolsó alkalom volt arra, hogy Christinével együtt lehettem, és a kedves lénnyel kart karija öltve sétálhattam! Ez volt az a nap. amikor utoljára láttam — és szorongó szívdobogással gondoltam a válás órájára, amikor búcsút kell mondanom neki, és tőle évekre el kell válnom. A Veronában töltött idő most végtelenül rövidnek tűnt; hiszen ezt az időt Christine valódi Paradicsommá tette körülöttem, amelyben a napokat nem számolja az ember. — Egyedül az a gondolat vigasztalt, hogy fivérével fogok utazni, akitől gyakrabban hallhatok majd róla. Amikor Negrarba értünk, szamarakkal akartunk a kőfejtőhöz eljutni, de mivel nem kaptunk és azt mondták, hogy az odavezető út nagyon rossz, elhanyagolt, így ezt a tervet feladtuk, és helyette egy nagy „Orangerie"-\ és egy nagyszerű kertet látogattunk meg. — Az Orangerie egy gróf tulajdona, és egész övben nagyon sokat jövedelmez neki. Havonta kétszer szüretelnek. Én még életemben annyi citromfát nem láttam együtt. A citromfák nagyon nagyok és szélesek, és rendkívül magasak. Az üvegházak, amelyekbe a fákat ültették, szabályosan és szinunelrikuIU/115J san, lépcsőzetesen állnak a domboldalon, / ami messziről nézve meglepően néz ki. Kert is van mellettük medencével és szökőkúttal. Innen egy nagyon szép kertbe mentünk, amely nekem nagyon tetszett. Sok barlangocskát, forrást, szobrot, szökőkutat láttam, és medencéket, amelyekben aranyhalak úszkáltak; - egy Húsvéthétfői egyházi eredetű népszokás: a mai Gellérthegyen rendezett népünnepély a 18-19. században. Nevét annak emlékére nyerte, hogy a feltámadt Krisztus egy Emmausz nevű faluban találkozott tanítványaival. (Lukács 24, 13-35.)
