Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

BEVEZETÉS (Benda Gyula)

ciléke, hogy az öregkori, kései megfogalmazás ellenére át tud adni (feltételezhetően hiteles) ifjúkori élményeket. Krasznay élményeinek másik fontos eleme, hogy hiányzik belőlük a vereség, a szétesés, a menekülés átélése. Ha összevetjük emlékeit Kársa Ferenc emlékezéseivel, ez világossá válik. A Sárospatakon diákoskodó Kársa honvéd pályája sokban hasonló, társadalmi közege pedig szinte azonos Krasznayéval. Kársa azonban a Kassa körüli harcokban a nemzetőrség és honvéd újoncok meneküléseit, a rossz vezetés okozta kudarcokat élte át, majd pedig a feldunai hadlest 1849. nyári visszavonulásában vett részt. így aztán nem csupán pozitív élményekből áll össze számára a szabadságharc képe. Krasznay élményeiben kevesebb negatívum őrződött meg, s Komáromot elhagyva sem feltétlenül legyőzöttnek érzi magát. (Erről tanúskodik a gyöngyösi epizód, amikor társaival karddal felövezve sétál a császáriak állal megszállt városban.) Mindez magyarázhatja egyértelműen pozitív képét 1848-ról. Ezen emlékkép kialakulásában azt is figyelembe kell vennünk, hogy fiatalként, szinte gyerekként élte át a szabadságharc kollektiv élményét, amelyik aztán az 1850-es évek szabolcsi elzártságában naggyá nőtt (mintegy a hétköznapokkal szemben, a politikai rendszerrel szemben), végül már e formájában a kiegyezés után csoport identitásának, politikai kötődésének meghatározója lett. Nem megkerülhető az a kérdés, hogyan alakul 1848 képe, mítosza Krasznay írásában, amelynek végső formája már olyan korban született meg, amikor ennek kanonizált formája készen állt. A visszaemlékezést író Krasznay láthatóan ismeri a szabadságharc történetét, olvasmányok és elbeszélések alapján, számtalan olyan eseményről is ír, ahol nem voltjelen (pl. a szabolcsi önkéntes nemzetőrzászlóalj megalakulása), de igyekszik utólagos tudását elválasztani emlékeitől. Feljegyzéseiben beszámol zászlóalja ide-oda történő vonulásáról, a csetepatékról és harcokról, úgy, ahogy átélte, s csak a háttérben rajzolja fel a nagy- hadmozdulatokat, a csatákat. Az eseményeket valóban alulról szemlélve kapjuk meg, valószínűleg kiegészítve a szóban terjedt hírekkel, ismeretekkel. Hitelesnek fogadhatók el azok a leírások, amelyek a lakosság hangulatát mutatják be. A huszárokban gyönyörködő, az utászokat csak „napszámos katonáknak" nevező falusiaktól a birtokos nemesség, a falusi értelmiség lelkes fogadtatásáig. A Kossuth iránt érzett rajongás is őszinte élmény, s talán nem utólagos hozzáadás az élményhez az a pátosz, amelyikkel saját társadalmi csoportja fogadja a nemzeti harcban hozott kényszerű áldozatot (a szegény özvegyasszony - Krasznay anyja -, akinek mindhárom fia a hazát szolgálja stb.). Képet fest a visszaemlékezés a később kialakult negyvennyolcas szolidaritásról is. A visszaemlékező mindig megemlíti, ha volt honvéddel találkozik, s 1849,1850 telén — afaluzásnak nevezett mulatozások során - szinte csak velük tartja a kapcsolatot. Azonban az egykori honvédtisztek, katonák összetartásáról alkotott képe talán a honvédegylet aktív harcaiban részvevő emlékező utólagos teremtménye. Leírása szerint szinte csak egymással érintkeztek, várva a jobb jövőt. Krasznay optikája itt csalóka lehet. Nehéz annale megítélése, hogy Krasznay emlékei, rajongása egyes tisztjei (elsősorban Rakovszky Sámuel őrnagy) iránt valóban „már-már misztifikáló"e, ahogy Takács Péter fogalmaz. Ez utóbbi Krasznay Péter egész naplófolyamának (a hét kötetnek) értő ismertetője, kritikusan fogalmaz: „A provinciális szűklátókörűség és kivagyiság jellemzői hajszolják Krasznai Pétert merev kinyilatkoztatásokba, Rakovszky Sámuel iránti kritikátlan rajongásba, Krasznai Gábor érdemeinek túlhangsúlyozásába, Görgeyvel, majd Klapkával szemben is az »áruló« minősítés megfogalmazásába. Az időben távolodó 48-as csaták nosztalgikus emlékké szublimálódnak, melyben minden mozzanat kritikátlanul felmagasztosul, és elemző megítélés helyett rajongó deklarációvá válik." (Takács Péter i. m. 62-63.) A visszaemlékezés első két kötetének másféle olvasata is lehetséges. A 48. zászlóaljat a szabadságharc egyik legvitézebb alakulatának ítéli