NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

HOZZÁSZÓLÁSOK Györffy György előadásához D ienes István AZ ELŐADÁS RÉGÉSZETI IGAZOLÁSÁRÓL Györffy György előadása mindannyiunk számára érzékelhetővé tette, hogy az utolsó negyedszázadban milyen hatalmas előrelépés történt a magyarság korai történetének, s főként X.századi történetünknek kutatásában. E fejlődés alapjai a régészetben voltaképpen már korábban megteremtődtek, László Gyula 1944-ben megjelent összegező könyve mind szemléletében, mind módszerében gyökeresen ujat adott a korábbi, pusztán tárgy- és stilustörténeti kutatásokhoz képest. László Gyula utmutatásai és a történettudomány másik nagy egyénisége, Györffy György felismerései helyezték uj megvilágitásba X.századi történetünket, s tették lehetővé, hogy a megmerevedett előítéleteket félretolva teljesen uj képet alkothassunk a honfoglaló magyarságról és népünknek az uj hazában töltött első évszázadáról. A 25 év fejlődése sajnos nem mondható egyenletesnek, s csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk azokról - az emiitetteken kivül id. Fehér Gézáról, Szőke Béláról, Méri Istvánról - akik céljaikat azokban az években sem adták fel, amikor szűkebb szakterületünk nem tartozott éppen a legdivatosabb tudományszakok közé. Munkájukat jelentós eredményeik igazolták, s müveik tették lehetővé, hogy egy fiatal nemzedék, amelyet közben az egyetem szárnyra bocsátott s amelyet részben ők neveltek, az utolsó 15 évben egyre fokozódó anyagi támogatást felhasználva, megkísérelje behozni a viszonylagos elmaradást, amely a magyar történet kutatásának egyéb területeihez képest tagadhatatlanul megmutatkozott. Ma a honfoglalás kor kutatásának valóságos reneszánszát éljük; a kitűnő fiatal szakemberek egész serege s az évről évre biztosan várható anyagi támogatás a biztosíték arra, hogy a temérdek még tisztázatlan kérdésből mind több oldódik meg. Elsősorban a marxista módszer ösztönözte a kutatókat arra, hogy a korszak vizsgálatánál az anyagi-gazdasági tényezőket fogják először vallatóra, ezekből bontsák ki a társadalmi szerkezet elemeit, s a politikai történet eseményeit a gazdasági-társadalmi fejlődés függvényének tekintsék. Ma már bizonyosan nincs olyan magyar kutató, aki államunk megalapitását frank-germán hatásnak tulajdonítaná, mint az negyedszázaddal ezelőtt jóval általánosabb volt, de azok száma is erősen megcsappant, akik az előbbi tétel ellenhatásaként azt hirdették, hogy a feltételezett helyi szláv előzmények mintájára épült ki államszervezetünk. Nem lehet vitás, hogy a magyar állam megalapitását csakis a belső fejlődéssel lehet magyarázni, ami nem jelenti azt, hogy államszervezésünket valami elszigetelt jelenségnek tekintjük. Épp ebbe a nézőpontba állítva érthetjük csak meg egyetemes történeti összefüggéseit, együtt vizsgálva azt a cseh- és lengyel, sőt a skandináv államok egykorú megalakulásával, keresve az egyező és eltérő vonásokat, sőt arra is figyelve, mennyiben szolgáltak példaként a feudális államszervezet tökéletesítéséhez az érettebb nyugati feudális államok intézményei. Az elmúlt 25 év eredményeit itt most nincs terünk kifejteni. A régészetünk által létrehozott eredmények közt legdöntőbbnek érezzük azt a változást, amely a türk-kazár társadalmi viszonyok jobb megismerése, valamint a honfoglaló magyar köznépi temetők felismerése révén a X. századi magyar társadalom megítélésében bekövetkezett. A temetők illetve temetőképek és azok egy nemzetségi szállásterületen való öszszefüggése azt tanúsítja, hogy a tágabb nemzetségi kötelék a nemzetség vezetőinek kiscsaládjaira, azok atyafivá fogadott rangos fegyverbarátaira, szerényebb helyzetű - leginkább nagycsaládi kötelékben élő és temetkező - katonai kíséretére, és a nagyobb lélekszámú, gyakran uruk akarata szerint szervezett köznépi közösségekre tagolódott, s negyedik csoportként, a legalantasabb sorban, a ranerosak házatáján élő "nemtelen" szolgák kapcsolódtak hozzá. E bonyolult társadalmi kép fejlett gazdasági rendszeren alapul, amelynek előzményeit a korábbi szállásterületeken Bartha Antal foglalta össze, az uj hazában kibontakozó szervezetét pedig Heckenast Gusztáv körvonalazta, részben a régészekkel, igy Nováki Gyulával