JÁRDÁNYI - PAULOVICS ISTVÁN: NAGYTÉTÉNYI KUTATÁSOK / Régészeti Füzetek 3. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)
Nagytétényi ásatások
- 5o Az aquincum-inursai római útvonalban fekvő Nagytétény területéről már eddig is sok római emléket ismertünk.Az itt felszínre került, történetileg is fontos feliratos kőemlékek legnagyobb része sirkő, néha sajátságos nevekkel: Mucatra, Medulius, Terso a scordiscus, Zosimus, stb. Ismerünk néhány sarkophagot, császári feliratot, szobor- és ornamentális töredéket. A görög-római vallás emlékei: Juppiter, Hercules, Fortuna, Ae eculapius-Hygiea, Silvanus, Silvana- feliratok mellett a perzsa napisten, Mithras kultuszával is találkoztunk. Ugyancsak feliratokból és téglabélyegekből nagyjában már ismeretesek voltak az itt állomásozó csapattestek; az aquincumi leg.II.adi mellett r.agyobb szerepet játszott az ala I Thracum. Topográfiailag azonban vajmi kevés, jóformán semmi biztosat sem tudtunk e helyről, pedig az Aquincumtól délre fekvő erődsor első nagyobb táborának, a Notitia Dignitatumban és az Ttinerariumban emiitett Campona-nak e környéken kellett feküdnie. Bár feliratos emléket, amely a Campona-Nagytétény azonoitést kézzel foghatóan igazolná, ez ideig nem ismerünk, az ilentifikálás már az újabb kutatási eredmények előtt is kétségtelennek látszott és általában elfogadott volt. Az Itinerarium Antonini szerint ugyanis Campona és az attól 23 római mértföldre levő Matrica között "in medio" fekszik. Az ercsii caetellum Budától kb. 34 km-re van, e ez kb. éppen 23 római mórtföldnek felel meg. Régebben más és más helyiséggel igyekeztek Camponát azon'fy^itani, még Csepel község is szóba került. Schoenwisner , Budafokkal hozza kapcsolatba, Salamon Ferenc Tétényt pl, Matrioa-nak hiszi. 1/ Marsili térképén szerepel egy tábor, amely az qtt feltüntetett hegy és vizrajzi helyzet folytán csak a mai Nagytétény helyén lehetett. Rómer Marsili ezen castellumát Bula és Promontor között kereste, holott az a budafoki hegyektől p lóval délebbre fekszik. / Lázius XVI. sz. térképén szereplő, to-