H. Kolba Judit szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 2 - Az államalapítástól a török kiűzéséig - A XI_XVII. század története (Budapest, 2005)

7. TEREM - Erdély és a királyi Magyarország (XVI. század második fele - XVII. század) (H. Kolba Judit)

koronázás mindig jelentős esemény volt, a mindenkori esztergomi érsek fényes külsőségek között helyezte a folyamatosságot jelképező szent koronát a király fejére. A metszeten látható /7. Mátyás koronázásának (1608) az ad különös jelentőséget, hogy a koronázás útvonalán piros-fehér-zöld színű szőnyeggel borították az utat: ez a ma is használatos magyar színek első ábrázolása. II. Mátyás uralkodása alatt megerősödtek a rendek, a magyar nemesség. A XVII. században a Dunántúlon a Nádasdyak, Sárvár központtal, az Esterházy-család Kismartonban, a Batthyányak Borostyánkőn, a Zrínyiek Csáktornyán tartották udvarukat. Ezek a nagybirtokosok nemcsak a politikai életben játszottak vezető szerepet, hanem a kultúra támogatását is kötelességüknek érezték. Kastélyaikban olasz és német mesterek irányították az építkezéseket, festették a díszes freskókat, többnyire már barokk stílusban. A nyugati országrész középfokú igazgatását és jogszolgáltatását a nemesi vármegyék látták el. Elükön főúri származású főispán és a megyei nemesség köréből választott alispán állt, a járásokat szolgabírák felügyelték. A vármegyei életre a kor legáltalánosabb jogi kézikönyve, Kithonich János Directio methodica... című munkája emlékeztet, melyet 1647-ben Kászoni János magyarra fordított. A köznemesség száma - részben jutalmul kapott, részben vásárolt nemesi levél révén - állandóan növekedett. Ennek emléke a szépreményű Szapáry-család II. Ferdinánd által kiadott címereslevele 1620-ból. A XVI. században rendszeresített pecséteket, mint Győr, Nógrád, Komárom példája igazolja, a vármegye címere díszíti. Lőcse szabad királyi város és Selmecbánya bányaváros pecsétje szerint a polgári közösségek hasonló módon jártak el. A SZABAD KIRÁLYI ÉS BÁNYAVÁROSOK ÉLETE ÉS TÁRGYI EMLÉKEI A magyarországi szabad királyi városok (Buda, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Eperjes, Lőcse) a távolsági kereskedelem szervezői és a kézművesipar központjai voltak. Nagyrészt német polgárságuk szervesen bekapcsolódott a magyarországi kereskedelembe, egyesek az alföldi szarvasmarha exportjába. Szőlőművelésük révén kivették részüket a borkereskedelemből és ők szervezték az iparcikkek behozatalát is. A felső-magyarországi bányavárosok főleg ezüst-, réz- és kisebbrészt vasbányászatra specializálódtak, bár termelésük a XVII. századra visszaesett. A pénzverés központja változatlanul Körmöcbánya volt, a besztercebányai rezet nyugati piacokon is jegyezték. Bányászattal kapcsolatos tárgyak: bányászjelenetek díszítik az 1626-ban készült ezüstpalackot és a Selmecbányáról származó fedeles serleget (1673). Vizsgamunka lehetett az a hat ezüstkalapács, amelyek bányászkalapács formáját örökítették meg, német feliratokkal és vésett bányászjelenetekkel. Ránk maradt a Selmecbányái bányászok XVI. századi céhkönyve is. A kor jellemző szokásának emlékei a bányapénzek: a bányák alkalmazottai bérük egy részét rézérmékben kapták, s ezekkel a bányatulajdonos boltjában vásárolhattak. Az ezüstkupa besztercebányai mestere, Aliért Mihály ismeretlen keleti kereskedőket ábrázolt. A vitrin felett a bányavárosok: Selmecbánya, Besztercebánya, illetve Pozsony és Eperjes látképét helyeztük el. A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETE A XVII. SZÁZADBAN A királyi Magyarország néhány kiemelkedő, késő reneszánsz vagy kora barokk műemlékét mutatjuk be. Az ún. pártázatos