Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - POSZLER GYÖRGYI: Selmecbánya és a Mária-templom főoltára

POSZLER GYÖRGYI SELMECBÁNYA ÉS A MÁRIA-TEMPLOM FŐOLTÁRA „A tölcsér alakjában, hegyen-völgyben épült Selmecbányán, mely lámpafényes ablakaival este úgy fest, mint ha a földgömb kicsúszott volna talpunk alól s fölöttünk, körülöttünk és alattunk az ég csillagtábora mosolyogna ránk, a XV század vége felé kezdték el az új, közel félszáz méter hosszú és 30 méter széles nagytemplom építését s a XVI. század elején be is fejezték. A művészet mindenfajta remekével elhalmozott Istenházát egy ideig a protestánsok is használták. Ám jött a török s hogy már-már bányavárosainkat is fenyegette, a selmeciek várrá alakították át. Fölszereléseit a város kisebb templomai s a szomszédos falvak egyházai között osztották szét."

1 Selmecbánya a hét alsó-magyarországi bányaváros Besztercebánya és Körmöcbánya mellett legjelentősebb, legrégebbi alapítású városa. Eredeti kiváltságlevele nem maradt fenn,

2 a város alapítása a IV Béla által e területre telepített szász lakossághoz köthető.

3 Az alapított városokra jellemző tervszerű, szabályos alaprajzi, helyrajzi elrendezés a magas hegyek közötti mély völgyben fekvő Selmecbányán a földrajzi adottságokhoz igazodva érvényesült. A város 13. századi magja a hegyre épült óvár volt, templommal, temetővel, ossariummal, melyet eleve körfal, vagy legalábbis palánk övezett, így szükség esetén a menedék szerepét is betölthette.

4 A lakótelepülés későbbi eredetű, a város csak lassan terjeszkedett a völgy felé, ahol a 14. század első felében már tekintélyes városrész létezett, és kialakulófélben volt az alsó Ring (circulus) is. A völgykatlanban fekvő városrész következetes kiépítésére az 1443. évi földrengés után került sor, amikor ez a kevésbé sérült városrész vált a polgári élet központjává. A főteret - ahol az 1488-ban elkészült városháza is áll - és a hosszan elnyúló főutcát egykor a gyűrűstéri polgárok, az ún. Ringbürgerek (cives circulares) házai szegélyezték. A 15. század második felében és a 16. században épült, a polgárság anyagi jólétét fennen hirdető házak szokatlanul tágas belső terei gyakran még az emeleten is boltozottak és gazdagon díszítettek voltak, hosszan elnyúló homlokzatuk legalább három ablakkal nyílt az utcára.

1 Hiányzik azonban a főteret, főutcát szabályosan körülvevő utcahálózat, a Ringbürgerek házaihoz csatlakozó majorsági udvarok tervszerűen kiosztott rendszere. A Ringen kívül girbe-gurba utcák nyúlnak fel a hegyoldalba, módos polgárházak és szegényesebb épületek sorakoznak egymás mellett. A társadalom Selmecbányán is a többi bányavároshoz hasonlóan tagozódott, és hasonló volt a jogrend felépítése is.

6 A teljes jogú, kiváltságokkal is rendelkező polgárok körét az alig több, mint három tucat családot számláló, városi viszonylatban gazdag réteg alkotta. Ez a csoport mind gazdasági, mind politikai tekintetben a város lakossága, a polgárság többi rétege fölé emelkedett. Főtéri házukra (Ringhaus, circularis ház) utalva, ami a városi tulaj donrendszer alapja és a jogok teljes köre elnyerésének szinte előfeltétele volt, nevezték őket Ringbürgernek. Az elnevezés jogi státust is jelent. A Ringbürgerek maguknak tartották fenn ugyanis a földesűri haszonvételeket: csak az ő házukban lehetett italt mérni, ők voltak az igen jövedelmező malomjog és mészárszéki jog kizárólagos letéteményesei, az ő tulajdonukban voltak a piaci bódék és a fürdők is. Fontos szerepet játszottak a bányaművelésben is, amit a bányapolgár (urburarius) megjelölés mutat. A Waldbürger (erdőpolgár) név pedig a fakitermelés őket illető monopóliumára utal, melyhez a vízierő hasznosításának kizárólagos joga is társult. A kiváltságok révén e családok kezében egyesültek tehát a bányaművelés legfontosabb feltételei, az 1530-40-es évek Selmecbányái kohótulajdonosai kivétel nélkül Ringbürgerek voltak.

7 A Ringbürgerek tartották kezükben a városi kormányzatot. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2-án) közülük választották a városi bírót, közülük került ki a városi jegyző és a bányamester is, akik az ún. belső tanács tagjai voltak. Ez utóbbi tisztségviselők beiktatásához királyi megerősítés volt szükséges, mely jogot a király mindig a kamaragrófok által gyakorolta.

8 A Ringbürgerek legfontosabb tevékenységi köre eredendően a bányászathoz kötődött. A középkori Magyarország leggazdagabb rézércterülete a Besztercebánya környéki volt. Az ottani bányaművelésről a 13. század közepe óta vannak adatok.

9 Míg a kezdeti időszakban elsősorban ezüstércet, a következő században egyre inkább jó minőségű, magas ezüsttartalmú rezet hoztak a felszínre. A 15. századtól jól nyomon követhető azonban, hogy a kitermelés költségei a tárnák mélyülésével nagy mértékben növekedtek. A Waldbürgerek, a polgári bányavállalkozók nem rendelkeztek az ehhez szüksé-