Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - VÉGH JÁNOS: A Selmecbányai Szent Katalin-templom szobrai a szakirodalom tükrében

VÉGH JÁNOS A SELMECBÁNYÁI SZENT KATALIN-TEMPLOM SZOBRAI A SZAKIRODALOM TÜKRÉBEN A Selmecbányái gótikus szobrászat három legjelentősebb darabja egy Madonna (222 cm), egy Szent Katalin (199 cm) és egy Szent Borbála (200 cm). Az első a Szent Katalin-templomban, egy falból kiugró konzolon látható, míg a másik kettőt a Bányászati Múzeumban (Slovenské národné múzeum, Banské múzeum) őrzik. A régi Magyarország leghatalmasabb gótikus faszobrai közé tartoznak, még az óriási kisszebeni főoltár szekrényfiguráinál is magasabbak, és csak a kassai főoltár Madonnája, a lőcsei főoltár három nagy szobra vagy a magányosan ránkmaradt csíksomlyói Madonna nagyobbak náluk. Mindhárom szobor kompozíciója a sima, zárt és feltűnően lapos felsőtest és a rendkívül erőteljes, még a késő gótikus művészetben is szokatlanul mozgalmas ruharedők közti ellentéten alapszik. Mária égi királynőhöz illően - bár jogara és a koronák későbbiek - palástot visel. Két kis angyal is térdel lábainál, akik a félholdat tartják. A szent nők ruhájának felső része valamennyire a korabeli viseletnek felel meg (a hímzett, hengerszerű pártázat gyakori része volt a késő gótikus német ruházatnak, a szobrok közül különösen a Dél-Tirolban készülteken gyakori), míg ez a jelleg a magasra húzott derék alatt elkezdődő kavargásban már elenyészik. A redők faragása szándékosan nagyon bravúros, a fát merészen elvékonyították, néha valósággal papírvastagságúra faragták. Ez a magyarázata, hogy a túl vékony anyag néhol kitört, mint a Borbála jobb könyöke alatti részen. Arcuk feltűnő szabályosságú ovális, mintha a plaszticitás is mérsékelt volna a geometrikus formához való közeledés érdekében; a hajfürtök szigorú szabályossága is ezt látszik szolgálni. Talán ez nem tetszett valakinek az Istenanya szobrán, ezért került sor arcának felületes átfaragására. Mind a szem állása, mind az ajkak, az állak körüli gödröcskék - éppen azok a részletek, amelyek miatt olyan idegennek, társnőitől annyira eltérőnek érezzük - bemélyítés útján létrehozott formák, elképzelhető tehát, hogy azokat egy túl szabályosnak érzett eredeti élénkítése érdekében hozták létre. (Ez a feltételezés természetesen egy alapos restaurátori vizsgálatból adódó megerősítésre vagy cáfolatra vár.) A lenyűgöző oltárról, amely egykor magába fogadhatta őket, semmi biztosat nem tudunk, a szobrok azonban minden figyelmünket megérdemlik. Minthogy pedig a különböző szerzők írásaiban gyakran kerültek kapcsolatba M. S. mester* személyével vagy legalábbis Selmecbányái oltárával, logikusnak látszott, hogy a táblákkal foglalkozó tanulmányok mellett egy olyan írás is szülessék, amely ezeket a rendkívül becses, de kiállításunkon nem szereplő alkotásokat, pontosabban a velük kapcsolatos vélekedéseket mutatja be. Megnevezésük a század eleje óta változatlan, de tisztában kell lennünk azzal, hogy semmi ezt bizonyító attribútummal nem rendelkeznek. Mivel a feltételezések szerint a szobrok a Szent Katalinnak szentelt templomban álltak, kézenfekvő volt egyiküket ővele azonosítani, amint az is logikus, hogy akkor a másik nem más, mint a leggyakrabban vele együtt szereplő társnő, Borbála. Az alaposabb vizsgálat (mely nagyban támaszkodik Lakatos József restaurátor megfigyeléseire) egyébként megerősíti ezeket a neveket. A Borbála-figura mellén ugyanis kehely lenyomata látszik (felette nyilván egy ostya volt), ezt bal kézzel tartotta, jobbja egy hosszú kard markolatán nyugodhatott. Társnőjénél a karok tartásából és a kompozíció egészéből következik, hogy ugyanúgy ő is magasabbra emelt kezével tarthatta a feltűnően hosszú kardot, melynek markolata szintén ott hagyta a lenyomatát a törzsön egy rövid vízszintes vonal formájában. Lefelé irányuló jobb kezével fogta a másik attribútumot, a ruha szegélyével párhuzamosan futó kerékcsonkot a turbános fej fölött. A három szobor már az 1713. évi canonica visitatióban a Szent Katalin-templomban levőként szerepel, mégpedig a később is használatos nevén. (Ez az adat a fenti megfigyelések nélkül is elegendő ahhoz, hogy megalapozottá tegye a mindeddig csak a hagyomány által fenntartódnak látszó azonosításukat.) A következő rövid passzus vonatkozik rájuk: „Altare május cum statuis tribus, videlicet: Beatae Mariae Virginis Jesulum manibus tenentis, S. Catharinae et S. Barbaráé exornatum, reliquum vero Corpus Altaris antiquissimo opere artificiosissime sculptum."

1 * Szerző az M és S betűket monogramként értelmezi. Kérésére cikkében a két betű mellett meghagytuk a pontokat. (Szerk.)