Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - SINKÓ Katalin: A művészi siker anatómiája 1840-1900
A Művészet farsangja Kakas Márton (Jókai Mór) jeleneteivel, melynek során a méhkast fején viselő „Korszellem" a „Művész" töviskoszorúját babérral cseréli föl, miután az a törpék vontatta sziklából Pannónia szobrát kifaragta Der Fasching der Kunst mit den Szenen von Márton Kakas (Mór Jókai), im Laufe dessen der einen Bienenkorb am Kopf tragende „Zeitgeist" den Dornkranz des „Künstlers" mit Lorbeer vertauscht, nachdem dieser aus dem von Zwergen geschleppten Felsen die Statue von Pannónia herausgeschnitzt hat Társadalmi súlyát elsősorban pártfogóinak, a társulati életben aktív szerepet vállaló befolyásos tagjainak köszönhette. Választmányában jelen voltak egyes miniszterek és államtitkárok, parlamenti emberek, és a pénzvilág képviselői. A művészek többsége mégsem volt elégedett; a laikusok és művészek küzdelme a művészeti élet befolyásolásáért végighúzódott a Társulat életében, s időről-időre válságot is eredményezett. Ilyen válság következett be 1867-ben a Pesti Műegylet és a Képzőművészeti Társulat összeolvadásakor, 1879-ben, mely Pulszky Ferenc lemondásával végződött, 1 885-ben, amikor Ipolyit denunciálta a Társulat igazgatása, s 1898-ban is, amikor a Magyar Képzőművészek Egyesületének nyomására Harkányi Frigyes mondott le az elnöki tisztről. Ez utóbbi események világítanak rá legélesebben arra, hogy a küzdelem tárgya a nagyobb társadalmi, illetve állami befolyás elnyerése volt. A Magyar Képzőművészek Egyesületének megalakulása a pártfogók „túlsúlyának" visszaszorítását szolgálta, s nem az eltérő művészi felfogás vezetett a művészek szervezkedéséhez. A kortársak számára ez a harc a „maradiak" és „haladók" közötti küzdelemnek tűnt, ám nem erről volt szó. A Magyar Képzőművészek Egyesületének vezető művészei éppen hogy a kivételezett státusú művészekből toborzódtak: az elnök sokáig maga Zala György volt. A naiv és bőbeszédű Róna József tapintott rá az igazságra, mikor, leírva az eseményeket, a műbarátok és pártfogók befolyásának megnyirbálásáról szólt. Róna úgy véli, hogy Keleti Gusztáv volt az a „zsarnok", akinek megdöntésére összefogtak. Keleti „fenn ült a trónján s a laikusok csoportja őrködött felette. Ezek benn voltak a képfelvételi zsűriben, a díjosztózsüriben s a művészeket egyszerűen leszavazták, úgy, ahogy Keleti akarta". 226 A megalakuló Képzőművészek Egyesülete a Társulatból való kiválással fenyegetett abban az esetben, ha nem fogadják el alapszabályként, hogy a társulati választmány kétharmada álljon a művészekből, s csak egyharmaduk legyen a műpártoló, s kizárólag a művészek válasszák meg a választmány művésztagjait. Kívánságuk az volt, hogy a felvételi- és díjzsűri művész- és nem művész tagjait egyenlő arányban a választmány jelölje ki. 227 A műbarátok beleszólásának visszaszorítása eredményezhette volna a művészeti élet autonómiájának növekedését is. Mégsem ez történt, a művészek befolyásának növekedésével autonómiájuk nem nőtt. A vitákból kiderül, a művészek nemcsak a megbízások elosztására tartottak igényt, de az állami vásárlásokról is maguk akartak dönteni. 228 A küzdelem immár az állami bürokrácia sáncainak bevételéért és elfoglalásáért folyt. A Képzőművészeti Tanács volt az a fórum, amelynek segítségével az állami bürokráciára hatást lehetett gyakorolni.
