Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás
Madarász többször választotta képeinek tárgyául a Zrínyiek történetét. Zrínyi Ilona fogságba kerülésének története alkalmas volt arra, hogy a hősnőt a hazafias nőnevelés aktuális hősévé avassák írók, költők és történészek egyaránt. A császári hadakkal éveken át szembeszálló protestáns várúrnő története a bécsi udvar - és a katolikusok - romlottságáról és gonoszságáról is tanúskodott, ahogyan azt például Tompa Mihály Zrínyi Ilona keserve című verse is sugallja. 1688. január 14-én ugyanis, mikor Zrínyi Ilona Munkács várát az őt ostromló Caprarának feladni kényszerült, első házasságából származó gyermekeit, Rákóczi Ferencet és Ilonát elszakították tőle és a jezsuiták nevelésére bízták Bécsben. Szalay László a történetről szólva azt is megemlíti azonban, hogy a gyermekek sorsát nagyanyjuknak, a katolikus Rákóczi Zsófiának végrendelete már eldöntötte, aki 1680-ban összes vagyonát unokáira és a jezsuitákra hagyta és őket a császár gyámsága alá helyezte, már annakelőtte, mikor Zrínyi Ilona a protestáns Thököly Imrével egybekelt. Madarász szembeállítja a hős asszony és gyermekei zárt csoportját a páncélosok által támogatott udvari bürokrata cinikus alakjával, érzékeltetve a természetes anyai szeretet és az állami erőszakot megtestesítő hatalom feloldhatatlan ellentétét. Irodalom A Pesti Műegylet által 1860. évi február 17-től marczius 20-ig kiállított művek lajstroma. Pest 1860, kat. sz. 30; A Magyarországi Műegylet által 1862. évi oct. 16-tól november 16-ig kiállított művek lajstroma. Pest 1862, kat. sz. 42; R.G.[Remellay Gusztáv]: Magyarázat Madarász Győző legújabb festményéhez. In: Nefelejts 1860. február 19., 560-561; A Pesti Műegylet Évkönyve 1862-re. Pest 1863, 5; Szalay 1865 2 , V. köt. 192; Mátray 1868, 87; Radocsay 1941, 18-20; Székely 1954, 36; Lyka 1982 2 (1942), 105-107; Bodnár 1987, 19. MNG ltsz.: 2805 S. K. II. 2.11. SZÉKELY BERTALAN (1835-1910) Dobozi Mihály és hitvese 1861 Mihály Dobozi und seine Gattin auf der Flucht vor den Türken 1861 IX. sz. színes kép olaj, vászon; 1 33 x 155 cm j. n. Székely Bertalan //. Lajos című művének sikere után 1861 ben azonnal hozzákezdett a Dobozi Mihály és hitvese című képének megfestéséhez, melyet Münchenből küldött be a Pesti Műegylet műlappályázatára. A kép 1862 februárjától volt kiállítva néhány hónapig. A Műegylet választmánya nem a Dobozit, hanem Than Mór Újoncozás című képét választotta évi műlapul. A Dobozit azonban megvásárolták a Nemzeti Múzeum számára, mint arról az alábbiakban még szó esik. Dobozi története már 1860-tól foglalkoztatta Székelyt, aki vázlatok sokaságán kísérletezte ki a kettős halál legkifejezőbbnek vélt pillanatát. A 19. század elején Budai Ferenc népszerű lexikona (1804-5) tette közismertté az Istvánffy Miklós által megőrzött históriát, melyet Kisfaludy Sándor, majd öccse Károly és Kölcsey Ferenc is feldolgozott. Kisfaludy Károly Aurora almanachja nyomán a téma képi változatai is megszülettek, ezeken Dobozit nyergében asszonyával, menekülés közben ábrázolták. így mutatta be a témát Madarász Viktor képe is, melyen az alkonyi ég alatt látjuk Dobozi rettenetes vágtáját. Székely nem ezt a jelenetet választotta, hanem a dráma csúcspontját; az összeesett lovuk mellett álló pár lelki és testi tusakodását. Doboziné könyörögve tárja fel keblét őt átölelve tartó urának, aki visszapillantva döbben rá arra, hogy a török kezéből ő és asszonya nem menekülhet, s már emeli is tőrét. Székely képét 1 862-ben a székesfehérvári nők vásárolták meg a Nemzeti Múzeum Magyar Képcsarnoka számára. Zichy Lívia, férjezett Zichy Nándorné, aki elnöke volt a Székesfehérvári Nőegyletnek, felhívást tett közzé a kép megvásárlása érdekében. Ebben előbb a nemzeti emlékezet őrzése terén a festészet nemes feladatáról emlékezik meg, mint írja: amint „a költészet a régiek dicsőségét késő utódoknak is fönntartotta, úgy a festészet sem más, mint a költészet egy neme", mely támogatásra méltó. „Dobozi története pedig nemcsak egész múltunk egyik legnépszerűbb mondája ... hanem egyszersmind oly hőstett, mely fehérvári bajnok által vitetett véghez". 1862-ben a Magyar Nők Évkönyve, mely Érdemkönyvében rendszeresen közzétette a Nemzeti Múzeum számára folytatott gyűjtések eredményeit, bemutatta a hős Dobozinét is, ki „százszorta jobban szerété a halált imádott férje kezéből elfogadni, mintsem legbecsesebb kincsét, nőiségét feláldozva, férjéhez méltatlannak érezni magát". Ez az értelmezés rávilágít arra a morális mozzanatra, melyet a Dobozi-téma 1 860 táján megjeleníthetett: a sírig tartó és elválaszthatatlan keresztény házasság hőseinek tekintették őket. Zichy Lívia 1860-tól volt Zichy Nándor székesfehérvári alispán felesége. Zichy Nándor ekkoriban Deák párthíve volt, s közjogi tartalmú politikai cikkéért 1863 februárjában Jókaival együtt „közcsendháborítási vád" alapján egy évi vasra ítélték. Később az ítéletet enyhítették, az uralkodó külön engedélye alapján lehetővé tették neki, hogy naponta templomba mehessen. Zichy Lívia ekkor felköltözött Pestre, hogy a templomban naponta láthassa férjét. Zichy Nándor később a polgári házasság körüli vitákban is konzekvensen a felbonthatatlan keresztény házasság ultramontán híveként küzdött a Képviselőházban. E későbbi események is csak megerősíthetik bennünk azt a benyomást, hogy a székesfehérvári nők Zichy Líviával az élen Dobozi és neje együttes halálának képében saját nemzeti érzéseiket és konzervatív házassági moráljukat egyaránt reprezentálni kívánták. Irodalom Budai 1804-1805; Zichy Lívia férjezett Zichy Nándorné: Fölhívás fehérvármegye műve/t lelkű fiai- és leányaihoz. In: Divatcsarnok 1862, 332, 783, 784; A Pesti Mű egyesület Évkönyve 1862-re. Pest 1863, 5; Magyar Nők Évkönyve 1861, 188; ua. 1862, 115; Mátray 1868, 80; Viszota 1903, 50-58, 160-168; Bonitz Ferenc: gr. Zichy Nándor élet- és jellemrajza. Budapest, 1912; Székely Bertalan 1962, 38; Lyka 1982 2 (1942), 107-108; Bakó 1982, 24-29; Bellák 1989, 118-121.
