Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - I. Művészkultusz a 19. században

hely ez. Innen indultak őseink a tejjel-mézzel folyó hazát meghódítani. Most új hódítás történt, nem százezernyi harcos, hanem egy igénytelen gyerek vívta meg. Pusztuljon bár el Munkács, nevét az enyészettől Munkácsy menti meg". Az első nap fő eseményére, az ezüst koszorú átadására a városháza dísztermében délután 4 órakor került sor. Az erre az alkalomra készült emlékkönyvbe beírták nevüket a jelenlévő városi előkelőségek és a vendégek. Az estét zenés, fáklyás felvonulás zárta. Másnap 11 órakor a szülői ház falán elhelyezett emléktáblát avatták fel Munkácsy jelenlétében. A könnyekig meghatódott házaspárt üdvrivalgás és ágyúdörgés üdvözölte. A délutáni program legérdekesebb eseménye a Munkács környéki és beregmegyei népviseletek bemutatója volt. A bemutatóról Greguss Imre és Vágó Pál készített vázlatokat. Este táncmulatságot tartottak a Csillag vendéglőben. A látogatás harmadik napján vidéki kirándulás zárta a programot. A Bereg március 7-i száma, mely a festő látogatásáról részletesen beszámolt, aranyszínű nyomással jelent meg. Irodalom Sz. Kürti 1994; Bereg. 1882. (VIII.) február 12., február 26. és március 7. számok. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum ltsz.: 53.5550.1.1 I. 3a. 19. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat emlékirata Munkácsy Mihály számára 1882 Gedenkschrift der Gesellschaft für Bildende Kunst für Mihály Munkácsy 1882 nyomtatvány, színes iniciáléval, fekete tus aláírásokkal, pergamen; 2 folio, 340 x 240 mm Az 1882-es nagyszabású ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt a Képzőművészeti Társulat választmányi ülése február 20-án, melyen a Társulat ezüstkoszorúját nyújtották át Munkácsy Mihálynak, mint a Műcsarnokban kiállított Krisztus Pilátus előtt festőjének. Az ezüstkoszorút vörös plüssbe kötött díszes emlékirat kísérte, melynek szövegét Keleti Gusztáv olvasta fel. Az emlékirat szövege a következő: „SZERETVE TISZTELT HAZÁNKFIA! ÜNNEPELT KARTÁRS! Te mindig hűségesen a magunkénak vallottad magadat s igazat adsz nekünk, akik váltig a magunkénak vallunk tégedet. Ez a tudat emeli ma viszontlátásunk örömét. Ez ösztönzi, úgy hisszük, megújuló hazavágyódásodat, mely időközönként szerencsésen visszavezet körünkbe, s ez képezi alapját bizodalmunknak, mellyel eléd járulva meleg szívből üdvözlünk a magyar műcsarnokban. Igaz, mi féltékenyen és folyvást éber érdeklődéssel kisérjük minden lépteidet a távolban, ott, a művészetbe szerelmes czivilizatio központjában, ahol te sikert sikerrel tetézve, fényt árasztasz a magyar névre s nemzeti önérzetünk kielégítése által kívánod elfeledtetni velünk a nagy távolságot, mely Paris és Budapest között elterül. Ennek tulajdonítsd, hogy valahányszor haza érkezel: a népszerűségnek és lelkesedésnek egyre szélesebb és egyre tornyosabb hulláma emel mind magasabbra! Hiszen te voltál az, aki a »Siralomhazzal« pályád küszöbén, idegen észjárású emberek között, hozzáférhetetlennek vélt sziveket indítottál meg! Te voltál az, aki utóbb, a magad műtermének képével oly mélyre ható vonásokban irtad a vászonra a művész házi élete bensőségének és boldogságának vallomásait! Te voltál, aki a „Miltonodban" ragyogó színekkel tüntetted elénk a költő szellemét, mely önerejének szárnyán diadalmasan felemelkedik s ott lebeg magasan és büszkén a bukás és nyomor örvényei fölött! S ismét te vagy az, aki legújabb remekmüvedben - Krisztus Pilátus előtt - a világ tapsai között dicsőitője lettél a legmagasztosabb emberi erénynek: az eszményért való önfeláldozásnak! Saját utadon járva, tennen jó szellemed sugallatát követve, idáig mind magasabb czélok felé törekedtél s ámulatba ejtő hatás titkaival meghazudtoltad a mendemondát, mintha anyagi századunkban fenkölt művészet, igazi történelmi festészet nem léteznék. Ne csodáld tehát, hogy az ifjú művész itthon, ébren és alva, a te híreddel álmodik; ne csodáld, hogy a te sikereidben, mint közös kincsben, örömmel megnyugszik a saját érdemének tudatával bíró éltesebb művész is; és hogy a te példád, amint támaszul szolgál a csüggedőknek, ugy ujabb erőfeszítésekre ösztönzi, sarkalja valamennyit. Pedig ily példára nagy szükség volt idehaza! Mert azóta fogy a kicsinylők tábora. A te pályád tanúsága ma már nagyobb bizalomra készteti az országot saját müvészfiai irányában s mind számosabb hívőket szerez a hazai géniusznak! Legszebb diadalod bizonyára az