Veszprémi Nóra - Szücs György: Budapest szétlövetése. Pauer Gyula ’56-os sztéléi (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

Csepelen volt a Vas- és Fémművek, egyáltalán, a szocialista és kommunista ipar gyárvárosa. Ekkoriban szinte naponta énekeltük: Vörös Csepel, vezesd a harcot... A másik sávban a visszafelé jövő teherautók figyelmeztették sofőrünket, hogy ne menjen tovább, mert „Élessel lőnek" — rettenetes harc folyik, és ömlik a vér mindenütt. A platóján sebesülteket szállított. Sofőrünk megfontolt ember lehetett, mert egy konvoj közé férkőzve visszafordult, és visszavitt bennünket a város szívébe. Ekkor már sötét volt, ezernyi ablakban égtek a gyertyák, és fehér kendőket lobogtattak a bentlakók. Úgy tekintettek ránk, mint forradalmárokra, és biztattak bennünket. Autónk a Rákóczi térig jutott, hangsúlyozom, nagyon lassan haladtunk. A Rákóczi téren megállt, ide fut ki ugyanis a Bródy Sándor utca a Kőrútnál. Ott az üvöltözéseinket is túlharsogó puskaropogás hallatszott. Autónk befordult a Rákóczi tér Körút felé néző oldalán a Kossuth klubnál — amit akkoriban nem így hívtak, de már nem emlékszem akkori nevére. A háta mögött, a tér mögött lévő utcán a csarnoktól átlósan szemben megálltunk. Ekkor csapott be az első lövés teherautónk szélvédő üvegén keresztül. A sofőr a kormányra bukott. Folyt a vér. Többen ijedten leugráltak a teherautó platójáról, köztük én is. Eddig még nem említettem, hogy én nem egyedül mentem anatómia órára, hanem az egyik osztálytársammal, Perjési Sándorral, és természetesen ő is mindig mindenütt ott volt, ahol én. Mi azonban nem hátrafelé, a Déri utca felé menekültünk, ami oda vitt, ahol laktam, hanem belopakodtunk a parkba. Annak a végén lementünk a Körúttal párhuzamosan elhelyezkedő földalatti vécébe, mert fütyültek a golyók. Jóllehet a Bródy Sándor utcai rádió épülete közelebb esik a Múzeum körúthoz, mint a Nagykörúthoz, arra lehetett következtetni, hogy összevissza lövöldöznek, mindenki mindenkit lő. Közben folyamatosan hallatszott: rusz-kik haza... vesz-szen Gerő. Hirtelen a teljesen kiürült Körút közepén hihetetlen sebességgel száguldott végig két fekete, lesötétített, szovjet típusú, protokolláris Volga. Ahogy mi kikukucskáltunk a földalatti vécé párkányán, már azt láttuk, hogy több autó ég, fölborítva. Villamos egyáltalán nem közlekedett. Ekkor tettem föl a kérdést Sándornak: „Sándor, mártírok akarunk mi lenni, itt akarunk mi meghalni?" - közben zengett a rettenetes zaj, skandálás: rusz-kik haza! Azt mondja: „Szerintem menjünk haza." Ki-ki hazament. De Sándor azt javasolta, nézzük még meg, ahogy a Sztálin-szobrot letépik, mert a tömeg azt üvöltözte, hogy most döntik le Sztálint. Elmentünk a Thököly úton a Dózsa György útig. Messziről láttuk, ahogy billeg a szobor, és óriási tömeg üvöltözik körülötte. Semmit sem lehetett hallani, ezért már-már egészen közel merészkedtünk. Ekkor azonban hegesztőmunkások másztak föl a posztamensre, úgy, hogy elérjék a csizma szélét. Közben egy zetor is érkezett. Ez egy hatalmas erőgép, amit arra használtak, hogy óriás fákat tépjenek ki vele, acélhuzal segítségével. Egyszerre