Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)
I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között
Műkereskedőkent a célratörő, hosszú távra tervező, nagyvállalkozó típust képviselte, aki az általa kiválasztott festők teljes életművét forgalmazta.' 12 Nagypolgári életmódot folytatott, nagy súlyt fektetve társadalmi kapcsolatok építésére. Pontosan látta, hogy a hivatalos díjak és kitüntetések ügye nem a zsűrikben vagy minisztériumokban dől el, hanem a párizsi szalonokban. Munkácsy 1878. november 3-án írt alá tíz évre szóló kizárólagos forgalmazási szerződést Sedelmeyerrel.' 1, A szerződés értelmében a festő csak Sedelmeyer közvetítésével adhatta el képeit. A szerződés kikötötte, hogy amennyiben Munkácsy más megrendelésr is elfogadna, az ár felét (portré esetében negyedét) köteles Sedelmeyernek átadni. Megegyeztek a lehetséges árakban és a közeljövőben festendő képek témájában is. Utólag, a Munkácsy-képek árának rohamos emelkedése miatt az előzetesen megállapítotthoz képest a Munkácsynak fizetendő összegek is növekedtek. Sedelmeyernek azonban csak a képárakból minimum 100, de a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota esetében 500%-os haszna volt az üzleten. Ehhez járult a reprodukciós jogok lekötéséből befolyt haszon, a vándorkiállításokon szedett belépődíjakból bejött pénz, melynek csak kis részét adta át Munkácsynak. Sedelmeyer minden sikeres képről készíttetett redukciót (kisebb, általában feles méretű másolatot), de előfordult az is, hogy csak a kép egyik vagy másik részletének megfestését kérte külön műként (ilyen például az Apa születésnapja és a Csokorrendezés vagy a Krisztus Pilátus előtt 1882-ben festett részlete, kat. 77, 76, 55.). Sedelmeyer hatását vizsgálva több szempontot kell figyelembe venni. Sedelmeyer ugyanis nem azzal az előzetesen megfogalmazott céllal rendelte Munkácsy képeit, hogy azokból metszetet vagy olajnyomatot készíttessen, hanem a festményt tartotta a legjobban jövedelmező befektetésnek; ezzel arra ösztönözte Munkácsyt, hogy sokat és minél gazdagabb felületeket létrehozva fessen. Ez, tekintve tehetségének expresszív jelleget, tulajdonképpen nem volt rossz hatással Munkácsyra, és nem állítható az sem, hogy a 80-as évek szalonképci — hogy csak az ún. ,,kis képekről" beszéljünk — kevesebb művészi gazdagságot, festői tarralmat hordoznának, minr a 70-es években fesrert életképek. A redukciók készítése azonban bizonyosan ártott, ha nem is Munkácsy képességeinek, de a róla kialakuló véleménynek feltétlenül. 64 Ugyanakkor a biztos évi jövedelem lehetővé tette számára az anyagi gondoktól mentes életmódot, a hangos ünneplések pedig minden bizonnyal hozzájárultak lelki egyensúlyának és alkotóképességének fenntartásához.' 1 " A Sedelmeyer biztosította háttér és piac nélkül Munkácsy soha nem vállalkozhatott volna az életmű két főműve, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota megfestésére. Munkácsy monumentális képei (a vallásos kompozíciók, a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházának mennyezetképe, a Honfoglalás) többnyire elítélő bírálarot kaptak az utókortól. Annál meglepőbb Feleky Géza véleménye,' 1 ' 1 aki számos kritikai megjegyzés kíséretében határozottan állást foglalt Munkácsy Krisztus-interpretációjának újdonsága mellett: „Munkácsy első nagy bibi be executed. Eventually, they had to modify Munkácsy's share of the proceeds m view of the rapidly growing prices the Hungarian artist's paintings were fetching on the market. However, Sedelmeyer made at least a one-hundred-percent profit on the sale of the paintings alone (in the case of Christ before Pilate and Golgotha the corresponding figure was 500 per cent), and then we have still said nothing about the rights of reproduction and the entrance fees collected on the tours, m which case Munkácsy was entitled only to a fraction of the proceeds. Sedelmeyer insisted on having a reduced-scale version painted for every successful composition (usually half-size), although in some cases he asked the painter to execute certain sections of the composition as a separate artwork. (For example, The Father's Birthday, Woman Arranging Flowers, a detail of Christ before Pilate painted in 1882, Cat. No. 77, 76, 55) In analysing Sedelmeyer's influence, we must weight several factors against one another. When Sedelmeyer ordered a picture from Munkácsy, the spin-offs — the prints or the oil reproductions — were never m the fore of his mind: he regarded the painting as his best investment. Therefore, he always urged Munkácsy to paint as many pictures and as lavish surfaces as he could. In view of the expressive nature of Munkácsy's talent, he did Munkácsy a service. Also, it would be wrong to suggest that, in terms of artistic values and painterly qualities, the salon paintings Munkácsy executed in the 1880s (to mention only the so-called "smallformat pictures") were m any way inferior to the genre scenes he painted in the 1870s. However, the reductions definitely damaged Munkácsy's reputation, if perhaps not his artistic development.' 14 At the same time, the fixed annuity enabled him to live a life free of financial worries, while the vociferous celebrations probably helped him maintain his psychological balance and creative powers.' 1 "" Without the financial security and the guaranteed sale of his pictures that Sedelmeyer's backing provided, he would probably never have undertaken the two principal works of his oeuvre, Christ before Pilate and Golgotha. On the whole, Munkácsy's monumental compositions (the religious paintings, the ceiling composition of the stairway of the Kunsthistorisches Museum in Vienna, the Hungarian Conquest) received a poor mark from critics of later generations. That makes Géza Feleky's view' 1 ' 1 all the more refreshing, who, regardless of his occasional critical remarks, firmly defended the novelty of Munkácsy's interpretation of Christ: "In Munkácsy's first monumental biblical painting, the Gospel's profound drama, which had fossilized into convention throughout the centuries, unfolded with elementary power; Christ before Pilate is almost a Calvinist painting, because it speaks with the directness of the Bible and in the voice of the people, replacing the coldly calculated ceremoniousness with simple, deep and moving human emotions. (...) The arrangement of the crowd is sometimes confusing and uneven. The people lack a shared dynamism. But how could one notice such trifling matters, when one is confronted with the scene that one had pictured in one's imagination a thousand times before, with all its irresistible ingenousness and convincing realism;