A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1901-1903

Zichy Mihály művei, 1902

— de egykor „örökre meg kell halnia" ; ha már nem tudtuk az ő gazdag, szines és szeretetreméltó egyéniségét koronául illeszteni művészeti életünk fölé, legalább igyekezzünk megszerezni minden ^összegyűjthető darabot halhatatlanságának örökbecsű emlékeiből. Ez a szempont vezette Emszt Lajost is, a Nemzeti Szalon igazgatóját — a ki mint jeles műtörténész és lelkes amateur kiválóan a régi magyar mesterek emlékének áldozik kegyelettel — mikor a Zich}^ Mihály kiállítás rendezésének eszméjét megpendítette. A nagy magyar művészek: Markó, Than, Madarász, Székely, Lotz, Munkácsy legalább jellemző, nagy vásznakkal vannak képviselve Nemzeti Muzeumunkban, de Zichy valóban jellegzetes művészetét ott mi sem hirdeti. Ha együtt látja most megint — annyi idő után — a nemzet e kincseket, úgy vélte, tán sietni fog magát kárpótolni a veszteségért. De vezette még egy másik, nem kevésbbé fontos szempont is. Zichy művészetének legjellemzőbb darabjait : az óriási tableaux-kat, a romlás, a megsemmisülés, az enyészet végveszélye fenyegeti. Családja — bár-mily féltékeny szeretettel őrzi is e kincseket -— nem képes a drága reliquiákat abban a gondozásban részesíteni, a mit e technikájuknál fogva oly kényes művek követelnek s a mit csak szakszerű elhefyezés és tapasztalt kezelés nyújthat. Mi lesz félszázad múlva e néhány ragyogó lapjával amugyis szegényes mag3

Tar műtörténetünknek ? . . . Mun18