Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

jezsuita szerzők (pl. Roberto Bellarmino, Thomas Stapleton, Francesco Suarez, Gregorio de Valencia) munkái, és természetesen a reformátorok (Luther, Kálvin, Beza és mások) írásai. Saját korábbi, e témakörhöz kapcsolódó műveiből is sokat átvett a Kalauzba. Tudatosan törekedett arra, hog)'' a magyar olvasóközönség számára a mű anyanyelvi megformálása is minél kifejezőbb, élvezetesebb és közérthetőbb legyen; ezáltal a Kalauz a magyar nyelv fejlődésére is nagy hatással volt. A hatalmas mű 1613-ban jelent meg először, majd a szerző életében még kétszer, az itt bemutatott második kiadás 1623-ban, majd harmadszor 1637-ben. Az újabb megjelentetések előtt a szerző alaposan átnézte művét, számos helyen átdolgozta és jelentős mértékben bővítette. A mű fontosságát jelzi az is, hogy első megjelenése után a magyarországi protestánsok könyvenként lefordították latin nyelvre, s elküldték külföldi teológus társaiknak azért, hogy megfelelő vitairattal válaszoljanak. A kisebb részekre vonatkozó válaszműveken kívül a legjelentősebb a wittenbergi professzor, Friedrich Balduin munkája volt, mely 1626-ban jelent meg, majd Pázmány válasza erre 1627-ben. Már a Kalauz első kiadását is reneszánsz építészeti és díszítőelemeket felhasználó, rézmetszetű címlap vezette be, melynek alkotója egy ismeretlen, Pl monogrammal jelzett mester volt. A Magyarországon a barokk korban egyre erőteljesebben jelentkező Patrona Hungariae-eszmét mutatja a metszet tetején látható Madonna a Kisdeddel. Az architektonikus keretben pedig a négy Árpád-házi szent, István, László, Imre herceg és Szent Erzsébet látható. Az itt bemutatott második kiadáshoz ezt a koncepciót vette át Tobias Bidenharter, Nagyszombatban dolgozó német rézmetsző is, amikor új címlapot készített, de kiegészítette még további két, Magyarországhoz kapcsolódó szent, Adalbert és Márton képével is, továbbá a lap alján a magyar címeren kívül Pázmányét is a kompozícióba foglalta. W. S. Á. RMKl 532; RMNy 1293; Caplovic 1972, 295; GALAVICS GÉZA: A barokk művészet kezdetei Győrben. In: AH 1 (1973), 112-116; GALAVICS GÉZA: Későreneszánsz és korabarokk. In: Művészettörténet, tudománytörténet. Szerk. TÍMÁR ÁRPÁD. Budapest 1973, 49-51; Pázmány Péter: Hodoegus. Igazságra vezérlő kalauz ... Pozsony 1637. (Hasonmás kiadás) Kísérő tanulmány: HARGITTAY EMIL. Budapest 2000, 6-14. 267. A Nagy Sándor-regény magyar fordítása Az Nagy Sándornak, macedonak győzhetetlen királlyának historiaia. Mely mostan uyjonnan ki nyomtattatot 1627 Lőcse, [Lorenz] Brewer Papír, foil. [70]; 4°; az R

t és B^ levelek a nyomtatott szöveghez sorvégek szerint is hű kézírásos másolatban; 18. századi félpergamenkötés (190 x 150 mm) 267 (címoldal) Jankovich Miklós gyűjteményéből (bejegyzés az előzéklapon: „Bibliothecae Hung. Jankowichiana I F. ord. 12."). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, jelz.: RMK I 564 Nagy Sándor makedón király (i. e. 356-323) életéről szóló történetek már közvetlenül halála után elterjedtek, ezek közül a legjelentősebb az udvarában élő Kallisthenésnek tulajdonított regényes mű (melynek valódi szerzőjét nem ismerjük, ezért nevezik Pseudo-Kallisthenésnek). A rövid életű, világhódító király története az évszázadok során számos meseszerű, mondai elemmel bővült, becslések szerint 35 nyelven mintegy 200 különböző megfogalmazása ismert, de az ősforrás egy/, a pseudo-kallisthenési műnél közel öt évszázaddal későbbi, tehát az i. sz. 2-3. századi görög népmonda lehet. Ezt ültette át latin nyelvre, erősen lerövidítve Julius Valerius Polemius i. sz. 310-330 között, munkája főleg francia területen terjedt el. Ugyancsak görög eredeti alapján készített Leo, nápolyi archipresbyter 951 és 969 között egy Nagy Sándor hadjáratairól szóló latin fordítást (História de preliis), amelynek a századok során sok különböző bővített változata keletkezett, ezek egyike később Strassburgban többször is megjelent nyomtatásban (1486, 1489, 1494). A magyar irodalomban Nagy Lajos uralkodása idejére tehető első fordítása, az azonban eredetiben nem maradt fenn, csupán ciélszlávra fordítva, megőrizve bizonyos magyar egyedi jellegzetességeket (HADROVICS LÁSZLÓ: A délszláv Nagy Sándor-regény és középkori irodalmunk. In: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 16 [1965], 235-293). Ama-