Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - IX. A birodalmi patriotizmus és a magyar történelem

szó. A Vasárnapi Újság Geiger korábban, más felirattal megjelent képét új aláírással hozza cikke mellett, melynek beszédes címe: Kosz szomszéd és jó barát (sic). A rossz szomszéd az osztrák babenbergi Harcias Frigyes, a jó barát pedig Frangepán Frigyes és Bertalan testvérek, akik megmentették a menekülő IV. Béla királyt, egyben megbosszulva azokat a sérelmeket is, amelyeket az uralkodónak álnok szomszédjától, Harcias Frigyestől kellett kénytelenségből elszenvednie. Frigyes ugyanis a hozzá menekült magyar királyt rettenetesen megsarcolta, felesége vagyonát elkobozta, az ország három vármegyéjét pedig elfoglalta. A cikk melletti illusztráció, mely azonos azzal, amelyet Geiger korábban a pozsonyi csata illusztrálására készített, itt jelenik meg először új címmel: Frangepán megöli Fridrik osztrák herceget. Az új történet kiszorította a marchfeldi csata korábbi ábrázolását; annak az ütközetnek a képét, amelyen IV. (Kun) László hadi segítségét festették meg, melyet az első Habsburgkirálynak nyújtott a cseh Ottokár ellen, s sugallták ennek a közös küzdelemnek a Wenzel által adott korábbi, pozitív értelmezését is. Geiger új címet kapott kompozíciója, a Frangepán megöli Fridrik osztrák herceget, megjelent Jókai Mór A magyar nemzet története regényes rajzokban című művében is, amely Kun Lászlót a lehető legsötétebben, az ország eltékozlójaként ábrázolja. Visszatérve Wenzel korábbi művére, hangsúlyozni kell, hogy sikere az első kiadástól kezdve töretlen volt. Olyan magyar történelmi művek népszerűsítőjévé vált, mint például Priskos rhetor, Anonymus és Hartvik krónikái. Ezeken túl Wenzel külön is megemlíti Fessier Ignác Aurél történelmi műveit, valamint Mailáth János Magyarische Sagen und Märchen (Brünn 1825) című munkáit is. A sorozat átütő népszerűségét a viszonylag nagy számű előfizetői körön túl (600 előfizetője volt 1843-ban) az is jelzi, hogy további két kiadására is sor került Pesten, valamint lapjait külön is terjesztették (például Werfer Károly Kassán). S. K. Geiger históriai képsorozata nagy sikernek örvendett a század második felében. Közvetítői népszerű kiadványok, nagy példányszámú folyóiratok voltak. A sorozat elsőként az ekkor már több tízezres olvasóközönséggel bíró, enciklopédikus jellegű illusztrált folyóirat, a Vasárnapi Újság lapjain tűnt fel, amely négy év leforgása alatt, 1857 és 1860 között közölte Geiger valamennyi kőrajzának fametszetes másolatát. A folyóirat nem követte az eredeti lapok kronologikus sorrendjét, a gyakran több hetes-hónapos időközönként felbukkanó képek kiválasztását nem időrendjük, hanem időszerűségük határozta meg. Az ismeretterjesztés mellett az aktuálpolitikai eseményekről is beszámoló heti periodika sajátos közege hangsúlyozta, illetve nyilvánvalóvá tette a históriai képek aktuálpolitikai jelentését. Szent István koronázásának jelenete az 1849-es trónfosztás tízéves évfordulóján került a lap címoldalára. A honi alkotmányosság ősiségét bizonyító Aranybulla jelenete egyben a nyilvános politikai önrendelkezés követelményének képi megfogalmazása is, amelyet a nyugtalan 1860-as esztendő elején, egy évvel a magyar országgyűlés tényleges megnyitása előtt reprodukált a folyóirat. (Ugyanez a jelenet a kassai Ábrázolt Folyóirat címoldalán az 1848-as forradalom előestéjén hasonló felhívó jeléggel bírt.) Az időszerű értelmezésekre különösen alkalmasak voltak Jókai Mór nagyrészt 1854-ben megjelent népszerű történelméből, a Magyar nemzet történetéből átemelt, átdolgozott szövegei, amelyek Geiger képciklusának jó részét kísérték. A Vasárnapi Újság Geiger históriai képsorozatának tizenkettedik darabját (Aradi országgyűlés) közölte először, melynek tárgya a megvakított Béla király és neje véres bosszúja az országgyűlésre egybehívott nemeseken. Az aradi vérnap címadása már önmagában is hívó szóösszetétel, mely felidézi a forradalom vértanúit, utalva egyben a szabadságharc bukását követő bosszúhadjáratra, mely az új rendszert volt hivatott megalapozni. Jókai elbeszélésének zárószavai - „s a kardcsattogás, halálhörgés elmúltával újra felharsogott az »Eljen a király! - Éljen a királyné!«" - 1857 januárjában, az uralkodópár első közös magyarországi látogatásának évében hangzottak el. Hasonló kicsengést kapott Geiger IV. Béla visszatérését ábrázoló kompozíciója is, melynek magyarázatában Jókai érzékletes irodalmi eszközökkel festi le a pusztuló ország képét. Geiger történeti képsorozata az ötvenes-hatvanas években a képeket kísérő új szövegek révén elvesztette korábbi birodalmi-nemzeti színezetét, és új, nemzeti-függetlenségi értelmet nyert. Szembeötlő példája ennek az eredeti sorozat tizenhatodik darabja kapcsán történt átértelmezés. A Vasárnapi Újság felcserélte a Geiger-ciklus utolsóként közölt két csataképét (Pozsonyi csata 907, Morvamezei csata 1278), és az előbbit mint Babenberg Frigyes Magyarország elleni, 1246-ban lezajlott támadását kommentálta. A tatároktól feldúlt országot fosztogató, IV. Béla kiszolgáltatottságával visszaélő osztrák herceg halálával végződő csata Horváth Mihály nyomán készült leírása éppen ellenkező előjelű volt, mint Wenzel Gusztáv magyarázata, amely a morvamezei csatát mint a Habsburg-magyar együttműködés első fejezetét értelmezi. A képciklus leghatékonyabb terjesztőiének a képes, népszerűsítő történelemkönyvek bizonyultak. Jókai nagy sikerű magyar történelmének kiadója, Heckenast Gusztáv a kötet második, 1860-as kiadását a Geiger-sorozat fametszetes másolataival illusztrálta. Heckenast, aki 1857-től lapjában, a Vasárnapi Újságban is megjelentette a képeket, már korábban is szoros munkakapcsolatban állt Geigerrel, így vélhetően rendelkezett a sorozat kizárólagos közlései jogaival. Az eredeti, Wenzel-féle album 1862-es díszkiadása is vállalkozásához kötődik. Jókai szövegének és Geiger képeinek összepárosítása rendkívül jó választásnak bizonyult, hiszen mindkét alkotót egyfajta historizáló részletrealizmussal párosuló romantikus eszményítés jellemzi. Jókai is történeti források alapján dolgozott - felhasználta Horvát István, Szalay László, Fessier Ignác történeti munkáit és a magyar krónikák szövegeit -, de szemben a jogtudós-tör-