Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VIII. Az archeológiai érdeklődés kezdetei
VIII-13. Pray György pecséttani kézikönyve Pray, Georgius: Syntagma historicum de sigillis regum et reginarum Budae, 1805 Papír, 122 lap, rézmetszetes táblákkal Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Pray György S. J. (1723-1801) apátkanonok, az Egyetemi Könyvtár igazgatója. A 18. századi jezsuita történetírói iskola legmagasabb szintű képviselője. 1740-ben Bécsben lépett a jezsuita rendbe. Nagyszombatban megismerkedett Hevenesi és társai nagy kéziratgyűjteményeivel. Bécsben Erasmus Frölich buzdította őt a magyar történelem kutatására. 1761 után a rend lehetővé tette önálló kutatómunkáját. 1777-ben Budára került az Egyetemi Könyvtárba. Előbb az oklevéltan, később a címerés pecséttan tanára lett. Összefoglaló történettudományi munkáiban az elsők között kísérelte meg a történelmi folyamat oknyomozó vizsgálatát. Magyar történelmi összefoglalásai tankönyvként is jelentősek voltak. A magyar egyháztörténeti kutatások egyik legelső kiemelkedő alakja. Pályafutásában megtaláljuk a jezsuita iskola egykorú fejlődésének minden főbb momentumát: az anyaggyűjtést, az egyháztörténeti kutatásokat, valamint a világi témákat. Elsőként vizsgálta történettudományi szempontból a Szent Jobb történetét. Az Egyetemi Könyvtár régi könyveiről, ritkaságairól írott munkája a hazai könyvtártörténet-tudományi művek első darabja. Történelmi vizsgálódásai után bukkant rá a jelenleg legrégibb magyar szövegemlékre, a Halotti Beszédre a később róla elnevezett kódexben. A nyelvrokonsági kérdésekben a finnugor eredet mellett foglalt állást. Szfragisztikai kötete a magyar történelmi segédtudományok fejlődésének útját határozta meg. Előzménye, a Diplomatica in usum scholarum Universitatis Pestiensis... (OSzK, Kézirattár, Quart. Lat. 116) francia példák alapján készült. Munkájának posztumusz kiadásához József nádor és Schönvisner István nyújtott segítséget. Könyve volt idehaza az első rendszeres pecséttan. Pray a diplomatikától teljesen független tudományágnak tekintette a pecséttant. A 122 lapnyi Syntagma két részre oszlik. Címe J. M. Heinecciustól való, a két rész pedig Johann Christoph Gatterer fölosztásának felel meg, aki „sphragistica generalis"-ra és „sphragistica spécialisera osztotta a pecséttant. Praynál az első könyv a pecsétre vonatkozó általános, a második a speciális természetű ismereteket tartalmazza, az anyag azonban mind a két részben teljesen magyar. Az I. könyv 1. fejezete 5. paragrafusában a magyar pecséthasználat múltjával, főleg a pecsétküldés szokásával foglalkozik részletesen. A második fejezet a tipáriumoknak, a harmadik őrzésüknek van szentelve. A negyedik rész az egyes uralkodók által használt nagypecsétekkel foglalkozik kronológiai sorrendben. Az ötödik és hatodik fejezet a magyar pecsétek anyagával, formájával, színeivel, fajtáival ismerteti meg az olvasót. Szól a bullák és viaszpecsétek használatáról, a vörös színű kisebb pecsétekről, az egyszerű és kettőspecsétekről, a felségi pecsétről, a contrasigillumról és a pecséteknek okleveleken való alkalmazásáról. A II. könyv a pecsétek tartalmával (körirat, ábra, címer), a királyok egymás mellett párhuzamosan használt tipáriumainak számával, jellemzőikkel (kettős-, arany-, titkos-, bírói- és gyűrűspecsét) a királynék és a királyi hercegek pecsétjeivel foglalkozik. Az utolsó két fejezet az oklevelek pecsételési gyakorlatáról közöl információkat. A szövegeket rézmetszetü táblák illusztrálják. K.T. SZINNYEI XI, 111-118; KUMOROVITZ L. BERNÁT: A magyar szfragisztika múltja. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Budapest 1938, 263-266; BERTÉNYI IVÁN: Szfragisztika. In: A történelem segédtudományai. Szerk. KÁLLAY ISTVÁN. Budapest 1986,169-193; KOSÁRY DOMOKOS:
