Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei - RÓZSA GYÖRGY: Paul Juvenel elveszett pozsonyi mennyezetképei
RÓZSA GYÖRGY PAUL JUVENEL ELVESZETT POZSONYI MENNYEZETKÉPEI A történelmi festészet, vagy - mert ezt a kifejezést a magyarban inkább a 19. századra vonatkoztatjuk - talán helyesebb szélesebb értelemben történetábrázolásról beszélnünk, a művészettörténelem legfontosabb műfajai közé tartozik. Mivel a történeti műfajban a formai megoldás mellett a tartalmi kérdések döntő fontosságúak, a megörökítés módját a stílusfejlődésből következő sajátosságok mellett ideológiai, speciálisan történetfilozófiai szempontok is befolyásolják. A közös ideológiai alap vezeti a megrendelőt a program megfogalmazásában, a művészt a mű megalkotásában, és annak alapján jön létre hatása is a közönségre. A történelem tudományával ellentétben a történetábrázolás alapvető sajátossága, hogy nem ismereteket továbbít a múltról, inkább a jelen, a keletkezés korának politikai valóságát kívánja befolyásolni, és ehhez a múlt csak példákat szolgáltat. Lényeges kérdése a valóban megtörtént esemény és művészi ábrázolásának kapcsolata. A történeti műfajhoz tartozik a szorosabb értelemben vett történeti eseményábrázolás mellett a történeti portré, az emlékmű, az apoteózis és a világi allegória is. A történetábrázolás témája lehet korban távoli esemény, de az ábrázolással egykorú történés is. Ebben az esetben a szemtanútól származó megörökítés felveti a hitelesség kérdését. A régmúlt eseményeinek ábrázolásainál mindig a keletkezési kor viszonyai jelentik a kiindulást, és a megfogalmazást a korstílus befolyásolja. A 17. században a történeti ábrázolás az egyetemes művészettörténetben fejlődésének talán legmagasabb fokára jutott. Emellett maga az évszázad eseményekben gazdag időszak volt Magyarországon. Abszolutizmus és rendiség, reformáció és ellenreformáció, városi polgárság és feudális főnemesség ellentétei sokszoros átfedésekben jelentkeztek. Kezdetben az ellentétes erők egyenlő intenzitással feszültek egymásnak. A század végére, a török kiűzése után változott a helyzet. A megerősödő abszolutizmus és a neki behódoló főnemesség viszonya lényegesen megváltozott, de átalakult az európai politikai helyzet is. Pozsony (Bratislava) városát kedvező földrajzi fekvése már a középkorban fontos szerepre predesztinálta. Mint a nyugati határszél legjobban megerősített pontja, az Árpád-házi királyok alatt többször volt háborús események színtere. Később Zsigmond és Mátyás királyok szívesen tartózkodtak falai között. Pozsony igazi jelentőségre mégis a törökök előnyomulása idején jutott, amikor az elfoglalt Buda helyett fővárossá lett, és otthont adott a legfontosabb kormányhivataloknak, mint a Helytartótanács és a Magyar Királyi Kamara, és itt ülésezett az Országgyűlés. Hosszú ideig a Vár délnyugati tornyában őrizték a magyar királyi koronát. A világi hivatalok mellett a Nagyszombatba menekült esztergomi érsekek is tartottak udvart Pozsonyban. Ez a város lett a koronázás színhelye, 1635 és 1830 között tizenegy magyar királyt és nyolc királyi feleséget koronáztak meg itt. Az 1630-as országgyűlés elrendelte a rossz állapotba jutott Vár restaurálását, hogy alkalmas legyen új szerepére. Az 1635-től 1646-ig tartó építkezést Pálffy Pál, a későbbi nádor irányította. Az építészek Giovanni Battista Carlone (tl645) és Johann Albertal (Alberthall, Alberthaler) voltak. Ezzel a felújítással kapcsolatos a minket most érdeklő festménysorozat. A Vár második emeletének déli és keleti oldalán kialakított ideiglenes királyi lakrészben a termek mennyezetét olajfestményekkel díszítették. A képek tartalmát két 18. századi leírásból ismerjük, a másodikat a kompozíciók rézmetszetű reprodukciói teszik szemléletesebbé. Az egyiket a neves pozsonyi polihisztor, Bél Mátyás (1684-1749) hagyta ránk topográfiai munkájában, a másik a tudós német bencés szerzetes - egy ideig bécsi udvari történetíró -, Marquard Herrgott (1694-1762) a Habsburgok történetére vonatkozó hatalmas művében maradt fenn. Mindkét leírás autopszián alapszik, mégis Herrgott helyenként szó szerint idézi Bél szövegét. A rendkívül érdekes leírások néhány helyen pontatlanok és ellentmondanak egymásnak, másrészt a vár pusztulása miatt a mennyezetképek pontos elhelyezkedése nem rekonstruálható, de úgy látszik, hogy tizenkét teremben voltak láthatók. A tizennyolc monumentális allegorikus történeti jelenetet és a nyolc kisebb méretű emblémát két kivétellel latin nyelvű feliratok magyarázzák. Az első kép felirata: „PRUDENTIA ET GUBERNANDI RATIO" (Bölcsesség és jó kormányzat). II. Ferdinánd trónuson ül, vele szemben Pázmány Péter foglal helyet. A két történeti szereplőt a címben érintett erényekkel kapcsolatos perszonifikációk, mitológiai alakok és allegóriák veszik körül. A háttér falán Eszter és Ahasvérus jelenete látszik, ezt falikárpit vagy falkép formájában kell elképzelnünk, csak párhuzam, valójában nem tartozik az ábrázolt jelenethez. II. Ferdinánd a második képen egy eléje járuló követet utasít el, a kép allegóriái és perszonifikációi a ravaszság és az őszinteség ellentétére utalnak, címe: „SINCERITAS ET ANIMI CANDOR" (Őszinteség és a lélek tisztasága). A háttérben a falon a Dávidot lándzsával fenyegető Sault ismerjük fel, ami szintén a kép témájával kapcsolatos. A két első festmény a testőrök szobáját díszítette, és a kompozíciókat megőrző rézmetszetekből következtetve rajtuk az árnyékvetés ellentétes, tehát egymással szemben helyezkedtek el. Az előszobában három nagyobb kompozíció volt a mennyezeten. A „CONSTANTIA IN ADVERSIS AEQUE AC PROSPERIS" (Állhatatosság rosszban és jóban) feliratú az előzőhöz hasonlóan szintén a nem sokkal korábban lezajlott cseh felkelésre utal, és azt fejezi ki, hogy az uralkodónak milyen kötelességei vannak az engedetlen alattvalókkal szemben. A másik képen („CONTEMPTUS HONORUM ET OPUM" - A rang és a vagyon megvetése)
