Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története
mású, hogy a mezőgazdaság „tőkeigényes" ágazata a népgazdaságnak, de ezen belül elsősorban az állattenyésztés, különösen a szarvasmarha-tenyésztés igényel magas invesztációt. Ezért az „Aranykalász" Termelőszövetkezet vezetői magas arányú saját erőből történő felhalmozásra törekedtek, de a lehetségeshez képest igénybe vették az állami támogatást és a hitelt is. Jól látták, hogy a termelőszövetkezet szellemi és anyagi erőforrásai a gazdaságirányítás korábbi kötöttebb rendszerében, de 1968. évet követően is korlátozottak. Ebből következett, hogy ha hatékonyabb fejlődést kívántak elérni, erőforrásaikat minden évben néhány fontos területre kellett koncentrálni. A beruházásokra fordítható jövedelemrész mértéke évente emelkedő tendenciát mutat, ebben a vonatkozásban egymástól elkülöníthető szakaszokat alig lehet megkülönböztetni. Inkább az a figyelemreméltó, hogy az egyes időszakokban mely ágazat anyagi-műszaki megalapozottsága került előtérbe. Az első szakaszban a beruházásokat a következők jellemzik : Már az első évben és az ezt követő években is a gépüzem létrehozására fordították aránylag a legnagyobb összeget. Nagyon jelentős volt, hogy az első évben már teherautót, 6 db traktort, pótkocsikat, ekékkel, vetőgépekkel felszerelve tudtak vásárolni. A növénytermesztés gépesítésének ütemét tekintve, időnként türelmetlenek is voltak. 1962. évről készített zárszámadási beszámolóban jelenti az igazgatóság a közgyűlésnek, hogy „szövetkezetünk vezetősége a beruházás területén az 1962-es gazdasági esztendőben a fő hangsúlyt elsősorban a növénytermesztés gépesítésére próbálta terelni . . . elképzeléseinket rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtuk valóra váltani . . . Azért nem húzzuk meg a vészharangot, mert a hivatalos szervek részéről igéret történt, hogy ez évben (1963) növénytermesztésünk gépesítése megoldódik". Az elnök jelenti a közgyűlésnek, hogy a gépek egyrésze már meg is érkezett. Allatférőhelyekre minden évben viszonylag komoly összegeket fordítanak. De a gazdaság méreteihez képest arányait tekintve az állattenyésztés fejlesztésére hem a beruházási lehetőségekhez mérten, hanem a fejlesztési koncepció figyelembevételével fordítanak összegeket. Beruházási lehetőségeket kaptak egy db 100 férőhelyes tehénistálló és 3x50 férőhelyes sertéshizlalda megépítésére. A telepítési terveket a megyei tanács javaslatára a debreceni Agrártudományi Egyetem üzemtani tanszéke készítette el. A tanszék vezetőjétől, helyettesétől igen sok hasznos üzemszervezési, vezetési tanácsot is kaptak. A fejlesztési, táblásítási és telepítési terv maradandóan hatott a nagyüzemmé válás folyamatában. Gondot fordítottak a kisebb felszerelésekre, berendezésekre, iroda-felszerelésekre stb. is. Székházat nem „kaptak" a tanácstól, hanem vásároltak, ez is a tulajdonosi érzést erősítette. Megalakították saját építő szervezetüket, és 1 db 100-as zarvasmarha-istálló kivételével minden beruházásukat saját kivitelezésben építettek fel. Ez az építőszervezet együtt nőtt, fejlődött a termelőszövetkezettel, és ma már a műszakilag igényes szakosított sertéstelepet is képes felépíteni. Az is kétségtelen tény, hogy a népgazdaság és a megye szűkös lehetőségeiből és kereteibői az „Aranykalász" Tsz arányait tekintve, némileg jobban részesül az átlagnál. A tervszerűség és a kezdeti eredmények reális alapot teremtettek a súlyozott támogatásnak. A komoly saját erőfeszítések mellett az átlagost meghaladó ütemű fejlődés egyik forrása volt.
