Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A hegyközi földművelés változása és jellege

eke—félfaeke—vaseke, cséplés—cséplőgép) sokkal hamarabb, nemegyszer két-három évtizeddel korábban elkezdődtek, mint a terméketlenebb talajú hegyi településeken. A földművelés átalakulásának ütemét tekintve három részre oszlik a Hegyköz. A leggyorsabban, de itt is az országos átlag után alakult át néhány fentebb is jelzett falu földművelése. Ezek után legalábbis egy évtizeddel következett a többi község, a települések többsége, majd legvégül leggyengébb földű hegyi falvak (Kh., Nh, Vh, H. és bizonyos mértékig Füzér is) állnak a sorban, ahol a régi munkamódok a legtovább konzerválódtak. A hegyközi hagyományos földművelés alapjai a 15 falun belül egységesnek tekinthetők. A fejlődés különböző útjai miatt ma a különbségek mégis élesebben vetődnek fel, mint korábban bármikor. Néhány falu (H., Kh., Nh., Vh.) határa olyan terméketlen, hogy ott termelőszövetkezetet alakítani nem lehetett. Itt az adottságok, a hagyományok, a lehetőségek miatt a földművelés egyhelyben topog. A termelőszövetkezeti földeken, a korábbi állapothoz képest, a változás rendkívül gyors, bár a talaj és éghajlati adottságok miatt lassúbb, mint a délebbre fekvő termékenyebb határú falvak esetében. A háztáji gazdaságokban, a kertekben a termelőszövetkezeti falvakban is olyan munkaeszközöket és módokat használnak, amelyek a közös földekről már eltűntek vagy kiszorulóban vannak. Ez az a három fő típus, mely napjainkban a Hegyközben egymás mellett él, de egymástól lényegesen különbözik. Mindez azt eredményezi, hogy a régi és az új technika harcban áll egymással és az új, ha lassan is, de mind nagyobb teret hódít meg. A hegyközi szlovák falvak földművelésében az asszonyoknak sokkal nagyobb szerepük van, mint a többi községekben. A háton való trágyakihordást kizárólag nők végzik, a levélgereblyélés és hazahordás fáradságos munkája ugyancsak az övéké.

335 Gyakran látni ökör- vagy tehénszekeret hajtó asszonyokat, de látni szántó, sőt vető fejérnépet is. Talán a kasza az, melynek nyelét csak a legvégső szükség idejében fogják meg. Korábban a sarlós aratás is elsősorban az ő munkájuk volt, a férfiak csak a kévét kötötték. A meredek hegyoldalakról a kévéket háton szállítják le az asszonyok és ha a szükség úgy kívánja, még csépelnek is. Mindennek magyarázata pedig az, hogy a férfiak régen üveggel, manapság drótozással házalnak szerte az országban. E foglalkozás jelentősége napjainkban határozottan csökken. A föld megművelésének nehéz munkája mégis a legtöbb esetben az asszonyokra marad. Ezt a jelenséget, szinte törvényszerűen, máshol is megfigyelhetjük, ahol a férfiaknak nem fő foglalkozása a földművelés és alapfoglalkozásuk időről időre messzire szólítja őket.

336 Ezenkívül vannak bizonyos eszköz- és munkamódbeli különbségek is, elsősorban a magyar és szlovák falvak között. Az utóbbiak több északi jellegű vonást őriztek meg (pl. gereblyés kasza, parlagok) földművelés, háton való trágyakihordás stb.). Ezek után a viszonylag egységesnek ítélt hagyományos hegyközi föld-