Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A gabonatermelés - A szemnyerés

már lóval végeztették. Maga a szerkezete nem sokkal volt nagyobb, mint a kézi gépé, csak egy fogaskerék áttételű járgány tartozott hozzá, melybe helyenként négy (pl. Fr.), máshol két (pl. M.) lovat fogtak. A lovakat időről időre váltották, ezért többen összeálltak és lóval segítettek egymásnak. Ez a cséplés csak annak került sokba, akinek magának nem volt lova és azt is fizetnie kellett vagy napszámmal szolgált érte. A lovasgépeket általában egy-egy gazda, de még inkább kereskedő vagy kocsmáros vásárolta meg. A bérleti díj nagyjából ugyanaz volt, mint a kézi gépnél. Mikor az egyik helyen végeztek, akkor szétszedték és vitték a másik helyre. A szállítás a legtöbb esetben szekérrel történt, de emlékeznek olyanra is, amelyik alá négy kis kereket tettek és azon húzatták a következő helyre. A visszaemlékezések szerint a lovas gépek nem sokáig éltek, mert csakhamar kiszorította őket a tüzesgép vagy legtöbb helyen mindjárt a benzinmotoros gép. A tüzesgépet a nagybirtokon már 1880 körül is használták (pl. Fr. Károlyi-birtok), de néhol még századunk elején is szívesen csépeltettek kézi cséppel. így Mikóházán a helyi földbirtokos vett 1905-ben csak tüzesgépet, addig részes cséplők végezték ezt a munkát. Paraszti használatban csak az első világháború előtt kezd felbukkanni. Többnyire kereskedők, de még inkább géphezértő molnárok vásárolták az első példányokat és járták vele a környékbeli falvakat. A gépért hat gazda lovakkal vagy ökrökkel érte ment, akiknek ezért elsőségük volt a gépelésben a falu többi lakójával szemben. Három pár ökör kellett a kazánhoz és ugyancsak három pár a cséplőszekrényhez. A géppel csak a gépész, a fűtő és az étető ment, a többi munkás segítség alapon a faluból került ki. A Hegyközben a cséplést a legtöbb esetben a csűrben végezték. Oda áll be a szekrény és a korábban behordott gabonanemüeket ott csépelte el. Legalább 16, legfeljebb 20 ember szükséges egy cséplő csapatba, akik jól összedolgozva gyorsan el tudják a munkát végezni. Radványban az első hat ember után nyilat húztak, hogy milyen sorrendben csépeljenek a falu alatti, már említett, szérűn. Amikor a sorrendet megállapították, akkor az első négy gazda behordott a gép mellé. Ha az első kész volt, akkor annak a helyére behordott az ötödik és így folytatódott megszakítás nélkül úgy, hogy a gépnek nem kellett a helyét változtatnia. Ha négy gép volt, akkor mindegyik megállott egy helyen és ezzel a módszerrel az egész község cséplési munkáját egy hét alatt elvégezték. A gépnél a következő a beosztás: kettő adogat, egy vágja, 2—3 ember a zsákokat kezeli és hordja el a gép alól a mázsára. A többi a töreknél, szalmánál foglalatoskodik, illetőleg a kazlat rakja. A polyvahordás inkább az asszonyok feladata. Az első háború után a kisebb benzines motorok terjedtek el, ezeket szekérrel lehetett ide-oda szállítani, míg a szekrényt továbbra is vontatták. Ezt a megoldást a húszas évek végétől kezdve a traktorok szorították ki, melyek már a második háború előtt is a legfontosabb cséplési erőgépet jelentették a Hegyközben.