Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)
ERNST JÓZSEF: Szamártenyésztés az állami ménesekben és a ménesbirtokokon
A megyei adatokat nézve még árnyaltabb kép rajzolódik ki: az állomány nagyobb része az ország középső sávjában helyet foglaló megyékben (Árva, Liptó, Nógrád, Heves, Fejér, Tolna, Pest-Pilis-Solt Kiskun, Bács-Bodrog, Csongrád és Torontál) koncentrálódott (2. sz. táblázat). Érdekességként, FÉNYES Elek közlése szerint a múlt században a legnagyobb szamárvásárt Gyöngyösön tartották," míg századunkban már a többi hagyományos szamártartó vidék (Kecskemét, Kiskunmajsa, Verpelét, Miskolc stb.) országos állatvásárai is a szamarak beszerzési helyei lettek. Az ilyen jellegű területi megoszlás okát nehéz megmagyarázni, mivel etnikailag, domborzatilag, talajadottságilag, mezőgazdasági termelési ágazatokban, módban és színvonalban meglehetősen különböző területek ezek. Az 3. sz. táblázatban Magyarország (mai területre számított) szamárállományának alakulását megyénként és összesítve követhetjük nyomon. Az idősor szerint az állomány eleinte enyhén növekedett, majd fokozatosan csökkent, míg végül is egy négyezres nagyságrend körüli értékkel napjainkig állandósult. A csökkenés okairól a rendelkezésre álló források nem adnak magyarázatot. Két tényezőt figyelembe véve azonban következtetést lehet levonni. Az egyik: a gyapjúválság hatására a juhállományban bekövetkezett drasztikus visszaesés, amelynek milliós nagyságrendje magával hozta a juhászok számának és kísérő állatuknak (a hagyományos szamártartó területeken) néhány ezres csökkenését. Ezt látszik igazolni a birtoknagyság szerinti megoszlás (4. sz. táblázat), mivel éppen a nagybirtokon levő állomány csappant meg, míg a földnélkülieknél növekedett a szamarak száma. A csökkenés másik oka pedig az ún. szárazmalmok, járgányos darálók múlt század végi rohamos megszűnésében keresendő. A statisztikát vizsgálva meglepő a szamárállomány birtoknagyság szerinti megoszlása. A köztudat, sőt a néprajzi közlemények szerint a szamár a juhászok hátas és málhás, valamint a szegény emberek igás állata. A statisztikai adatok szerint viszont az állomány közel egynegyede (1895., 2. sz. táblázat), sőt majd' fele (1935., 4. sz tábládat) az 1000 kh-nál (575 ha) nagyobb földbirtokon volt, s ugyanekkora arányban részesedtek a 0-5 kii (2,87 ha) földdel rendelkezők (zsellérek). Kicsi volt a földnélküliek tulajdonában levő szamarak száma, viszont igen jelentős arányban képviselték magukat a középbirtokosok. Több üzemtörténeti tanulmányban, monográfiában közlésre került a nagybirtok állatállományát kimutató táblázat, amelyek 4-40 szamár meglétéről tanúskodik, de az üzemi hasznosításukról nem esik szó."' Másutt pedig a szegény ember „lovának" mondották, noha az adatközlő megjegyzi, hogy szamarat egyes helyeken csak az uradalmakban tartottak. 1- A szamárnak az uradalmakban való jelenléte a 17. századtól a nagybirtokok 1945-ben való felosztásáig megmaradt. A szamár jól beilleszkedett a nagybirtok racionális fogatgazdálkodásába, s minden olyan kisebb munkát elvégzett, amire egy lófogatot beállítani felesleges pazarlás lett volna, így a kastélyok, udvarházak körüli udvaros munkában (víz- és tüzelőszállítás), parkgondozásban, zöldségkertészetben, hizlaldában, juhászatokban stb. 18 Az itt dolgozók gondjaira és használatára egy-egy szamarat biztosítottak, amelyek munkakörük ellátásából adódó feladatok elvégzésében segítette őket. Érdekesség az is, hogy JÓKAI Mór svábhegyi villájában is volt egy szamár, amelyet részben a háztartás kiszolgálásában, részben a közeli szőlőben hasznosítottak. 1 ''
