Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

Paikert Alajos: Életem és korom (Egy emlékirat a múzeum Adattárának őrizetében) Közzéteszi: TAKÁTS RÓZSA

Rokkantak Házában (Invalidenhaus), amelynek orvosi parancsnoka akkor apósa, Walter Vince dr. törzsorvosi minőségben volt. Atyám akkor mint az egész környéknek, amihez az egész nyugati Felső-Magyarország legelső főúri és dzsentri családjai tartoztak, általánosan kedvelt és keresett orvosa, csakhamar közkedveltségnek és közbecsülésnek örvendett. Ez természetszerűleg sok irigységet okozott, úgy hogy egyszerre csak áthelyezték Brassóba, az akkor éppen átalakult osztrák-magyar monarchia legtávolabbi garnisonjába. Erre azonban nyomban felzúdultak hatalmas mágnás páciensei, aminek következtében atyámat rövidesen visszahelyezték a Nagyszombathoz közel eső Pozsonyba, Hog> ez mitjelentett gyakorlatilagjó szüleimnek, abból ítélhető meg, hog' akkor Henrik bátyám egyéves, magam pedig néhány hónapos csecsemők voltunk, a vasút akkor csak Temesvárig volt kiépítve, tehát onnan még kb. 400 kilométer utat kellett oda és vissza szekéren megtenni, az akkor még nehezebb és elég rendezetlen erdélyi hegyi utakon. Fiatal, tapasztalatlan, a gyermekágyból alig felkelt aszszonnyal, két csecsemő gyermekkel és az egész családi felszereléssel. De a kegyetlen és indokolatlan intézkedést azután jóvátették avval, hogy jó atyámat igen sokáig hagyták meg Pozsonyban, ahol annyira szerették és megbecsülték. Nagyatyám, waltenaui Walter Vince dr., ha jól tudom, Brünnben született és teljesen német volt, igazi osztrák és természetesen teljesen császárhű. Rendkívül művelt, szinte tudós orvos volt, nag'on szigorú, talán túlságosan, de éppoly igazságos és kötelességtudó, úgy családjában, mint szolgálatában. Hogy mily szigorúan nevelte gyermekeit, mutatta az, hogy Walburga leánya, édesanyám csak akkor mert először életében szigorú atyja szemébe nézni, mikor már mint fiatal asszony állt ura mellett édesatyja előtt. Nagyatyámék és szüleim családi élete az akkori osztrák magasabb tisztviselők, mondjuk a Hofrathok és Hofräthinek kedves, meghitt légköre volt, Igen művelt, finom, minden szép, jó, nemesért lelkesedő, élénk szellemi és társadalmi életet éltek, pompás uzsonnákkal, igen jó nívójú házizenével, kirándulásokkal fűszerezve. Ebben nőttem fel legifjabb koromtól egészen érettségemig, mindig Pozsonyban és környékén. Jó atyánk, a legjobb és a legfennköltebb szándéktól vezérelve, rendkívül gondos és tartalmas, de túl ideális, vagyis a gyakorlati élettől teljesen távol álló nevelésben részesített bennünket. Elsőrangú nevelés volt, de akaratlanul is igazi „Prinzen Erziehung", annak annyi jó és rossz oldalaival együtt. Atyám azt hiszem az ókorban igen müveit, nag>rahivatott és nemes irányú, de kérlelhetetlen tyrannussá fejlődött volna. Minthogy az első években még nem bírtuk tökéletesen a magyar nyelvet, több kiváló házitanító is tanított bennünket otthon is. Családi körben mindig németül beszéltünk, némelykor tanulás miatt egy keveset latinul, vagy franciául és olaszul Sok-sok éven át francia és angol nyelvmesterek, továbbá zongorázni és hegedülni tanító zenetanárok tanítottak bennünket otthonunkban. Általános művelődés céljából papa többször vitt bennünket mamával együtt utazni így 1873-ban Bécsbe, az itteni és 1878-ban Münchenen keresztül Párizsba az ottani világkiállításokra. Voltunk mégStuttgart, Karlsruhe, Strassburg, Augsburg, Budapest, Komárom, Esztergom, Zágráb, Fiume, Tríest, Graz, Brünn, Olmütz, Prága, Dresda, Breslau városokban és azok vidékein.