Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

PÁLMÁNY BÉLA: Városok, mezővárosok - országos és hetivásárok Magyarországon (1686-1870)

jelentőséggel birt az uradalmak és az egyszerű" polgárok, parasztok számára is. A legfőbb borvásárokat főleg a híres borvidékek központjaiban: Budán, Szekszárdon, Pécsett, Egerben, Hegyalján, Sopronban, Ruszton, Villányban, Nagyszombatban, Szentendrén, Esztergomban, a honti Nagybörzsönyben, Vágújhelyen tartották. Néhány terménynek külön, híres vásárai voltak, pl. a legnagyobb káposztavásárt Párkányban, a leghíresebb szamárvásárokat Gyöngyösön tartották. A legnagyyobb és legforgalmasabb sokadalmak egy hétig is eltartottak: Pesten a József napi /márc. 17./, a Medárd napi /jún. 8./, a János fejevételi /aug. 24./és a Lipót napi /nov. 10./ sokadalmakat ún. elŐvásárok előzték meg. Debrecenben is csak 4 vásár volt /Vízkereszt, Szent György, Nagyboldogasszony és Dénes napjain/, de a három utóbbi sokadalom előtt 5-6 napig juhvásárt, majd két napig sertés, szarvasmarha és lóvásárt rendeztek. A vásár fő napján csak kirakodó vagyis iparcikkvásárokat rendeztek, ahol a helyi és "külföldi" városbeli céhek szigorú sorrendben következtek az utcákon és tereken. Fontos és kihangsúlyozandó, hogy a vásárok jelentősége egyáltalán nem merült ki az anyagi javak cseréjében. A közeli falvakból és a távoli vidékekről összegyűlt különböző rendű, rangú, nyelvű, vallású, foglalkozású népek a vásárokon híreket, hiedelmeket is cseréltek, az itt látott, hallott újdonságok mély hatást gyakoroltak az egyszerű városi, falusi tömegek gondolkodására, értéknormáira, magatartására. Kalendáriumok, imakönyvek, ponyvairodalom, új divatot formáló díszes portékák kerültek vásárfiaként a lakóházakba. A vásár egy nagy színpad volt, ahol az emberek egyszerre voltak egy-egy dráma, vagy vígjáték nézői és szereplői. A magyarországi városok és mezővárosok számának, népességük nagyságának és a polgári foglalkozású rétegek arányának növekedése a törökök kiűzésétől a kiegyezésig tartó közel két évszázados preindusztriális korszak, a rendi társadalom és gazdaság bomlásának, a polgári, liberális társadalom és gazdaság fokozatos kialakulásának fontos összetevőjét képezte. A funkcionális szemléletű várostörténet vizsgálatai során eddig inkább a fejlett városok állományának meghatározására, központi szerepköreik sokodalú körülírására korlátozódtak. Ugyanakkor a magyarországi városállományra, annak hierarchiájára különösen jeUemző a nyugat-európai városoktól morfológiailag, társadalomszerkezetileg, gazdálkodási szemrxmtból is élesen eltérő, a virtuális város és falu ideáltípusaitól sokban különböző mezővárosok nagy száma, lakosságuk nagy aránya az ország népességen belül. A mezővárosok zömmel a város-hierearchia eggyel alacsonyabb fokán lévő piachelyek, csak rendszertelen árucserét, kis forgalmú vásárt lebonyolító vásároshelyek voltak. Többnyire a nagy piacközpontoktól távolabb eső vidékeken érvényesítetek vonzásukat, mindennapi, kis tételű bevásárlások színhelyéül szolgáltak, a főbb piacközpontok közvetítő, kiegészítő szerepet játszó alközpontjai voltak. A városok teljesebb feudális kiváltságait élvező szabad királyi és bányavárosok száma a XVIII-XIX. században érdemlegesen alig nőtt. Az 1715-1720-as országos