Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon II.
Élet a vízimalmokban A mintegy 20 évvel ezelőtti gyűjtések fellelhették a molnárcéhek emlékeit. 22 Még ki tudtak kérdezni öreg molnárokat, akik maguk is céhben kezdték a pályafutásukat. A ma még élő öreg mesterek már csak hírből ismerik a céhek szigorú kötöttségekkel teli világát. Ők már lényegesen egyszerűbb feltételek mellett szegődtek inasnak, legényként nagy, modern malmokban dolgozhattak, s ha „tehetségük" volt, ennek végeztével elszegődhettek a községi malmokba; később, apránként felvásárolva ennek a „részvényeit", önállósodhattak. A Veszprém megyei Egervize patak mentén települt községekben 20 vízimalom állt már a középkorban. 23 Ma 32-t számlálnak az odavalósiak Nagyvázsonytól Szigligetig. 1977 nyarán kikérdeztük a még élő öreg molnárokat, a molnárnékat és a falusiakat, hogy milyen volt az élet a XX. század derekáig fénykorukat élő Eger völgyi malmokban. Majdnem mindegyik malom részben földbirtokos, másrészt községi tulajdonban volt. Pl. Vigántpetenden Horváth József malma 2/3 részben a grófé, 1/3 részben a községé volt. Ahogy ő elmeséli: ,,. . . A malomjog az úgy alakult ki, hogy amikor építették a malmot, aztán állítólag úgy volt, hogy még robotvilágban készült, aztán a község hozzájárult robotba, és kaptak egy bizonyos részt belőle. Amellik házhoz járt ilyen malomjog, hát annak volt. Amellik ház azután épült, annak már nem volt malomjoga." A jog a házak szerint öröklődött. „Volt egy polgárnak 3 fia, egyiké lett a ház, a malomjog ment vele, az is azé lett." 24 Az ilyen malomban dolgozó bérlő molnár általában terményben fizetett a földbirtokosnak, pénzben pedig a községnek. Volt „falumalom" is, amelyet tisztán csak a közbirtokosság építtetett. Pl. Kapolcson a Szaller-malom, amelyet 1836-ban M I malombíró építtetett a mestergerenda tanúsága szerint. Szallerék 1914-ben vették meg, amikor az addig csak egy kőre járó, kizárólag rozsot őrlő malmot a közbirtokosság elárvereztette. 25 A falumalomban dolgozó molnár igyekezett részenként összevásárolni a jogot, hogy egyedüli tulajdonos lehessen. Ez a folyamat 1910 körül indult meg, de volt malom, ahol a molnár mindvégig csak bérlő maradhatott, egészen az 1952-es államosításig. Nem egyformák voltak a malmok. A nagybani malmok" modern gépekkel dolgoztak, elég tárolóhelyük volt ahhoz, hogy cserelisztet adjanak, tehát nem kellett várni semmit az őrlésre. A kisebb malmok ennek ellenére sem maradtak munka nélkül, mert hatalmas körzetből jártak oda az őrletők, szinte az egész Balaton-felvidékről és a Bakony aljáról. Minden malomnak megvoltak a „kuncsaftjai", akik a világért sem cserélték volna el megszokott molnáruk munkáját máséval. Természetesen sok múlott a molnáron és a malom személyzetén is. Messze elkerülték az ideges, mogorva mestereket, akik nem hagytak beleszólni a munkájukba. Az a molnár, aki nem tartott kellő tisztaságot a malmában, hiába várta a „pógárokat". 26 Az volt az elvárás a molnárok felé, hogy rangos mesteremberhez illő komolysággal fogadja az őrletőket, meghallgassa kívánságaikat, előttük a hozott gabonából mustrát vegyen, s megtárgyalja a „pógárral", milyen liszt várható az akkori 22. Hofer \9SA.,Nagy 1954., Szabó 1953., Nyárády 1951., Gaál 1951., Sólymos 1950. 23. Holub 1963. 44. 24. Adatközlő H. J. 25. Adatközlő Sz. I.-né 26. Adatközlő J. J.
