Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Réz Gyula-Várhidy Imre: Adatok a hazai gőzcséplés és gőzekeszántás kezdeteihez

Pabst és Krauss, Leicht, Eichinger gyárosok képviselték elsősorban. A híres nemzetközi gépkiállításon és bemutatón 39 gépgyár, összesen 544 gépet áLlított ki. 15 1861-ben Magyarországon 60 db gőzcsépiőkészletet vásároltak a Clayton-Shuttle­worth cégtől, ami azt jelentette, hogy a világ számos országának gyártó angol cég az évnek egy teljes hónapján keresztül csak a magyar megrendeléseket elégítette ki. 1862-ben az országban már több mint 200 db Clayton-Shuttleworth gőzlokomobillal csépeltek. A gépi cséplés sokkal előnyösebb volt a gazdáknál, mivel a hagyományos munkáért a termés 1/4 részét, a gőzgéppel végzett bércséplésért pedig csak 1/10 részét fizették. Claytonék a „tüzes gépeikhez" a szükséges gépész szakembereket kiképezték, a „jó ló mellé jó ko­csist" is adtak. 16 Növekedett a szakemberek iránti kereslet, amely sokszor a cséplőgépek beszerzését is megnehezítette. A „Gépész képezde" vagy „Központi Gépész Iskola" létre­hozása elsőként Széchenyi István terveiben szerepelt. A gépészektől elvárták, hogy a gőzgépek, cséplőgépek, ekék, vetőgépek kezelésén kívül még a malomgépek üzeméhez is értsenek. A gépész pálya havi 60—80 pengőforintot jövedelmezett a cséplési jutalékon kívül, de a munka nagy felelőssége e szakemberekre hárult. A korabeli gépkönyvek leírást adnak a gőzlokomobilokról, a gőzmagánjárókról, a stabil gőzgépekről, a gőzgéppel hajtott centrifugál szivattyúkról és a különböző cséplő­gépekről. Megállapítható, hogy a leíró szakirodalom segítette a gépkezelők és géptulajdo­nosok munkáját. Magyarországon a cséplőgéphez az első gőzgép 1859-ben készült el Rock István budai gépgyárában. Az első cséplőszekrényt, amelyet gőzgéphez alkalmaztak, agyár 1857-ben készítette el. 1879-től a Nicholson gépgyár, 1877-től a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, a Slick-gyár, a Höcker-tesvérek és az Első Magyar Gazdasági Gépgyár is készítettek gőz­cséplőgépeket. A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára 1877-78-ban 10 darabbal kezd­te a gyártást, a nyolcvanas évek első felében évenként átlag 175, a kilencvenes évek első felében 180 darab hagyta el a gyárat. 1886-ban elkészítették az ezredik darabot, 1913-ban pedig már a tízezredik lokomobilos cséplőgépet is legyártották. A gépek főleg nagyobb uradalmakban terjedtek el. 1895-ben a gazdálkodók kezén lévő gépek közül a gőzcséplő­gépek 74%-a 20—200 kat. holdas gazdaságokra esett, amelyek a parasztgazdaságok 11%-át jelentették. A gépek megoszlása Magyarországon egyenlőtlen volt. A Dunántúlon és az Északnyugati-Felvidéken volt a legkedvezőbb a helyzet. A legrosszabb gépellátottság Er­délyben volt, ahol az ország szántóterületének egynyolcadára a mezőgazdasági gépek 2-4%-a jutott. 17 1881-ben kezdte bécsi működését a Hofherr-Schrantz gazdasági gépgyár, 1883-ban már nagyüzemi szinten indult a gőzlokomobilok és gőzmagánjárók gyártása (5. sz. kép). A cég gőzcséplőszekrényeket is gyártott, melyek rövid idő alatt nagy népszerűséget sze­reztek Európában. 1888-ban Budapesten a Váci körúton (ma Bajcsy-Zs. út) fiókgép­gyárat nyitottak, innen indult ki a gyár, hogy megbízható termékeivel Magyarország leg­első mezőgazdasági gépgyártó vállalata legyen. A századfordulón Kispesten Hofherr Mátyás legidősebb fia, Rudolf vezetésével új gyár épült. 18 15. SevinH., 1944. 60-61. p. 16. SevinH., 1944. 101. p. 17. GaálL., 1978.489-490. p. 18. SevinH., 1944. 121 T 144. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom