Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Kovács Miklós: Adatok a takarékmagtárakról
A gyenge minőségű és a törpe birtokon gazdálkodóknak csak a megfelelő termés és az értékesítési lehetőség biztosította - az utóbbiaknál részes munka vállalásával is kiegészítve —, hogy családjukkal együtt az új termésig megélhessenek és kötelezettségeiknek is eleget tudjanak tenni. Ez nem mindig sikerült. Ilyenkor már nyár előtt felélték a kenyérnekvalót, ennek egy részét pedig kényszerből olcsón értékesítették. A nyári nehéz munka idején nem egyszer sor került a vetőmagnak meghagyott rész elfogyasztására is. ősszel azután, majdnem mindig uzsoraáron venniük kellett a vetőmagot vagy azt kölcsön kellett kérniük nagy kamatra, hogy bevethessék a földet. Ki voltak tehát szolgáltatva eladáskor is, vételkor is, a nem aggályoskodó helyi kiskereskedelemnek. Visszatérve a XIX. század hatvanas éveiben a parasztság jelentős tömegeit sújtó gazdasági nehézségek ecsetelésére, érthető, hogy az önsegély gondolata országszerte terjedt. Ez pedig a szövetkezésen alapuló összefogás volt. Történtek ugyan kísérletek a parasztság megsegítésére hatósági úton is, de nem országos érvénnyel, hanem csak az elemi csapások sújtotta területeken és ott is a baj megjelenése után. így 1851-ben, amikor a Felvidéken sem burgonya, sem káposzta nem termett elegendő, a trencséni főispán megbízottja utasításának 5. pontjában úgy intézkedett, hogy a községek tárgyalják meg magtárak alapítását. Ezekbe az egyes gazdák adjanak be bizonyos mennyiségű termést, de innen csak Ínséges időkben lehet bármit is kivenni, nehogy a gabonából vagy burgonyából szeszt főzzenek. 17 Ennek eredményeként és a helytartótanácsnak az alsóbb hatóságokhoz intézett felhívására, miszerint segítsék a községi magtárak felállítását, községi, majd egyházi kezelésben lévő magtárak létesültek. 18 Itt-ott korábban alapított társasági — egyleti, szövetkezeti, társulati stb. — magtárak is működtek. E különböző alapításúak a később általánossá lett és jóváhagyott alapszabályokkal is rendelkező takarékmagtáraknak voltak az előzményei. Közülük néhány eredményesen működött és tartósan fennállt. így Pelsőcön oly jól gazdálkodott a társulat, hogy 1855ben már 2000 ,mázsa' gabonája volt, s Ínséges idő lévén, a jégverés sújtotta Aggtelek, továbbá Gots és Oláhpataka nagyobb mennyiséget vett tőle kölcsön. 19 A fejlődés harmadik szakaszának elején még mindig jelentkezett a hatósági vagy az önsegélyezésüékhez közeledve, az egyházi szervezésű magtári szemlélet. A fejlődési szakaszok egyébként nem voltak egymástól élesen elhatároltak és országosan sem egységesek. A Felvidéken még az 1860-as években is kedvelt volt az egyházi szervezésű takarékmagtár típusa. Ezek alapítása kb. egyidejűleg történt az önkéntes takarékmagtárakéval. 20 A más 17. így ismertette a Pressburger Zeitung, 1851. nov. 7. No 259,1062 18. Milov, M. J.: Z dejin vyrobného druzstevicvta na Slovensku, 145. o: A m. kir. Helytartótanács felhívta az összes alárendelt közegeit, hogy járjanak közbe és segítsék a községi magtárak megalakulását. Erre három módot ajánlott: 1. A község lakosai a közlegeló'ből hasítsanak ki egy bizonyos részt vagy béreljenek közösen telket, közösen műveljék meg és a termést takarítsák be a községi magtárba. 2.A lakosok minden hold föld után adjanak a községi magtárba fél méró' gabonát. 3. A lakosok az évenkinti adófizetéskor minden forint után még 3-4 krajcárt fizessenek a községi kasszába, ezt az összeget helyezzék takarékpénztárba, és Ínséges idó'ben a kamatokból vásároljanak élelmiszert. 19. Pressburger Zeitung, 1855. IV. 20. No 91. 362. o. A pelsó'czi takarék-magtári egyesület alapszabályai Gömörben GL 1852 aug. 8. 15. sz. 20. Egyházi alapításúak alakultak: 1860-ban egy; 1864-ben kettó' (Garampodluzsány és Dobóberekalja); 1865-ben egy (Mosóc); 1869-ben öt; 1870-ben három; 1871-ben egy; 1873-ban egy; 1874ben kettő. Gergelyi Otmar dr-tól kapott adatok.
