Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Selmeczi Kovács Attila: Agrotechnikai változások a XIX. századi repceművelésben Magyarországon
A repce szemnyerésének technikája mutat legszorosabb kapcsolatot a gabonaneműekkel. A repcemag kiválasztására ugyanazok a munkaeljárások szolgáltak, mint a gabonaféléknél: kézicséplés, nyomtatás, gépi cséplés. A növénykultúra művelésének ez a szakasza kevésbé rendelkezik technikai változtatásokkal, kísérletezésekkel. A XIX. század végéig a repce szemnyerésének legelterjedtebb formáját a lovakkal végzett nyomtatás jelentette. A kézi cséplés ugyan jóval tisztább és egyszerűbb munkatechnika, a mag és szalma sem törik annnyira össze a cséphadaró alatt, mint a lovak patáitól, azonban sokkal lasúbb és munkaerőigényesebb. Ezért a cséplést népszerűsítő gazdasági írások kívánalmai csak a kevés mennyiségű repcét termesztő kisebb gazdaságokban érvényesültek. 86 Amint a múlt század közepének legfontosabb gyakorlati mezőgazdasági kézikönyve konstatálta: „Nálunk azonban, ahol sok repczét termesztenek, a cséplés nem igen van szokásban, hanem a repczét is lovakkal nyomtatják ki". 87 A repcenyomtatás technikája csak annyiban tért el a gabonaneműekétől, hogy kevesebbszer, vagy egyáltalán nem forgatták meg az ágyást. A becőkből lényegesen gyorsabban és jóval kisebb ráhatásra kivált a szem, mint a gabonaneműek kalászából. Ennek következtében kevesebb lovat járattak egy-egy ágyáson. Általában két lóval nyomtattak, a nagy ágyasokra sem vezettek háromnál többet. A gabonaneműeknél ez a szám éppen a kétszeresére rúgott. 88 A lovakat körkörös irányban hajtották, és mindaddig járatta a kocsis őket, amíg ép becőt láttak a szalma között. A lovak levezetése után a szalmát felrázva, villával összerakták, a magot felszedték, és újabb ágyást készítettek. 89 1841-es feljegyzés szerint naponta három ágyást tudtak elvégezni, átlag négy órás időszakaszokkal. Egy szérűre 30—40 petrencéből készítettek ágyást (Abony Pest m.). 9 0 A repcenyomtatás kézi munkaerő szükségletét úgy határozták meg, hogy egy lóra legalább két embernek kellett jutnia. Termelékenysége a kézicséplést többszörösen meghaladta, mely szerint: „egy ló és egy ember naponkint annyi repczét nyomtat el, mennyit négy cséplő kicsépelhet". 91 A nyomtatás ebből a szempontból a gépi csépléssel is állta a versenyt, amint arról egy század végi beszámolóból értesülhetünk: „a nyomtatással nagyon sebesen haladhatunk, ha elegendő munkáskéz és rosta áll rendelkezésünkre. Ott, ahol a repcze kévébe kötve nincs, a géppel való cséplés nagyon lassan halad előre". 92 Az idézett szöveg a múlt századi re pce termesztés olyan technikai sajátosságára mutat rá, amely mindvégig akadályozta és korlátozta a gépi cséplés alkalmazásának kibővülését, 86. Pl. egy századeleji vélemény szerint a repcét „Nyomtatni nem jó, mert kórója öszvetörik, 's nehéz ki tisztítani, tsak tsépelni lehet" TSÖTÖNYI M. 1831. 92. 87. KORIZMICS - BENKÖ - MORÓCZ 1856. 277.- A lovakkal nyomtatás (két lóval) pl. Holsteinben is szokásos volt a múlt században. LÜHNING, A. 1964. 7. 88. A lóval nyomtatás történeti elemzésére és munkatechnikájára 1. HOFFMANN T. 1963. 185. kk. — A repcenyomtatásban is előfordult szórványosan pl. a hat lóval dolgoztatás egy szérűn. Vö. 81. jegyzet. 89. A munkafolyamat korabeli részletes leírását és eszközkészletét adja közre KORIZMICS BENKÖ - MORÓCZ 1856. 27. 90. A repcenyomtatás utáni bemérés rendkívül becses adatait is részletesen közű BALOGH S. 1973. 133. 91. KORIZMICS - BENKÖ - MORÓCZ 1856. 27. 92. NEUMANN M. 1894. 257.
