Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Mártha Zsuzsanna: A baromfitoll az 1920—1944. évek magyar gazdasági életében

tagjai vásárolhattak a termelőknél, és csak ez a szervezet adhatott el, devizabeszolgáltatási kötelezettséggel egybekötve, nyerstollat külföldön. Toll mintaküldeményt is legföljebb 100 g súlyhatárig volt szabad exportdeviza szolgáltatási kötelezettség vállalása nélkül külföldre kivinni. A Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén feladott, Budapesten átmenő tollküldeményeket a vizsgálat elvégzése végett a Nyugati, illetve a Rákosrendező pályaudvarra, a csepeli vámmentes kikötőbe vagy a budapesti hajóállomások egyikére irányították, míg a Dunántúlról származó tételek Győr, Pápa, Szombathely vagy Vác állomásokon kerültek szemlére.

45 A tollexportőröknek a termelők részére kifizetett átvételi árak emelésére is kötelezettséget kellett vállalniuk. Felvásárlási áraik a Külkereskedelmi Hivatal jóváhagyása után léptek életbe, de az említett feltételek teljesítése az ígérkező haszon reményében nem ütközött nehézségbe, mert a hazai verseny kizárása gátat emelt a külföldi piacokon addig nem ritkán előfordult árrombolásnak.

4 6 A kivitel ilyan megszervezésével biztosítékot kívántak szerezni arra is, hogy rosszul egalizált vagy mesterségesen nehezített toll kivitelre ne kerüljön. Kezdetben a szindikátus tagjai tollkivitelük addigi mennyiségének figyelembevételével befizetett üzletrészeik alapján részesültek az elért haszonban. Tevékenységük a felvásárlásra szorítkozott, az exportot közös haszonra, illetve veszteségre maga a szindikátus bonyolította le, amelynek eleinte csak azok a cégek lehettek tagjai, amelyek 1934 óta ágytoll kivitelével foglalkoztak. A Külkereskedelmi Hivatal a szindikátus működését egy bizottság ellenőrzése alá helyezte, amelyben az Országos Mezőgazdasági Kamara is részt vett, ügyelve arra, hogy a szindikátus a termelők hátrányára ne érvényesíthesse monopolhelyzetét. Utóbb a szindikátus bruttó hasznát 12%-ban maximálták.

47 A Magyar Tollkereskedők Kiviteli Egyesülése az akkori elnevezés szerint „egykéz" volt,

4 8 vagyis szakmai érdekeltség tömörülése a kiviteli üzlet közös lebonyolítására. Mint ilyen biztosította az exportőrök nem jelentéktelen profitját, ha a magasabb felvásárlási ár ezt némileg korlátozta is. A kivitel lebonyolításának egykezesítése az újabb külföldi tollpiacok remélt feltárása tekintetében csalódást okozott, bár a szindikátus már 1935-ben nagyobb mennyiségű 45. StrompfF. 1936. 42., 62. 46. Holzwarth F. 1936. 727. 47Í Az Országos Mezőgazdasági Kamara . . . 1936. 174. 48. Abban az időben a kiviteli egykezek többféle típusa alakult ki Magyarországon. Az első csoportba azok tartoztak, amelyek a külföldi eladásokat és szállításokat a kereskedelem közbeiktatása nélkül maguk bonyolították le a verseny kizárásával. Az egykezek második csoportjába tartozók a valamely külföldi állammal kötött kereskedelmi szerződésben megállapított kontingens keretében és árakon lebonyolítási jutalék fejében a saját nevükben, de az exportáló kereskedő számlájára és kockázatára szállítottak. A harmadik csoportba tartozó egykezek esetében az áru felvásárlása az egykéz tagjainak feladata volt, akik azonban árut külföldre nem ajánlhattak ki, külföldi eladásokra szerződést nem köthettek. Ezt jutalék ellenében az egykéz végezte el helyettük. Ilyen egykéz volt a Magyar Tollkiviteli Egyesülés is. Az egykezek negyedik csoportjába az ellenőrző irodák tartoztak. Ebben a kategóriában az áru kiajánlását, eladását és szállítását a kereskedelem végezte, de az egykéz ellenőrizte, hogy a tagok az alapokmányban lefektetett elvek és feltételek szerint járjanak el. Jogi szempontból az egykezek szövetkezet, részvénytársaság vagy alkalmi egyesülés formájában működtek. (Fekete Z. 1940. 19-23.)