Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Selmeczi Kovács Attila: A csűr szerepe Észak-Heves megye paraszti gazdálkodásában

A babot általában súkval csépelték, mosósulyokkal verték.

62 Néha bottal is ütötték. Ha sok volt a kicsépelendő bab, akkor favillával verték ki a szemet. Ilyenkor a szomszédasszony is átment segíteni. A kicsépelt szemet, amikor fújt a szél, kiparolták. A szérűn az egyik szakajtóból a másikba töltötték magasról a szemet. A szél kivitte belőle a törmeléket. A kendermunka egy része is a csűrhöz kötődött. A magvas kendert a csűr alatt verték ki. Ügy verték, mint a rozsot. Bakra deszkát tettek, amihez a kender fejét verték. A szárat összekötötték csomóba, és vitték beáztatni a mocsojáha. A kenderszemet szórórostán tisztították ki. A kenderverést többen csinálták : „összegyöttek a szomszédasszonyok, akié hamarább ki volt nyűve, azét vertük. Akinek csűri nem volt, megkérte a másikat, hagy vigye oda" (Mikófalva). A kendertörést is a csűr alatt végezték. Amikor kiázott a kender, a gátak (kerítések) mellé tették száradni, azután bitóták. A tiléjt a szérűre állítva törték rajta a kendert. Mindez a munkaalkalom bizonyítja a csűr nélkülözhetetlen voltát a parasztgazdaság számára. Feladatköre általában olyan munkákhoz kapcsolódott, amelyek maguk is alapjaiban változtak meg, amiáltal a csűr elvesztette egykori jelentőségét. Összefoglalva: Észak-Heves csűrös gazdálkodása sajátos módon tükrözi az alföldi és a hegyvidéki gazdálkodás közötti terület jellemzőit. A gazdálkodás formájában számos hegyvidéki elem, elsősorban a csűr alkalmazása mellett több alföldi vonás figyelhető meg. A két nagy gazdálkodási rendszer közötti elhelyezkedés miatt Észak-Heves gazdálkodásának megosztottságát földrajzilag völgyek szerint lehet elhatárolni. A nyugati fekvésű parádi völgy az alföldi, a keleti egri völgy a hegyvidéki gazdálkodással mutat kapcsolatot. A területi megoszlást legszembetűnőbben a csűr használatának és a szemnyerés módjának eltérése mutatja meg a századforduló táján. A megye keleti részében az Eger és a Tárna völgyében mindhárom szemnyerési eljárást a kézicséplést, a rozsverést és nyomtatást a csűr alatt végezték.

63 A nyomtatás túlsúlyban volt a többi szemnyerési móddal szemben.

64 A nyomtatáson kívül a kézicsép használata elterjedtebb volt, mint a gabona verése. A gabonaszemet a csűr alatt rövid nyelű szórólapáttal tisztították meg. A csűrök épületanyaguk, szerkezetük és használatuk alapján az északi hegyvidékkel mutatnak hasonlóságot. A parádi völgyben a nyomtatás volt az uralkodó. Mellette a gabona verése csak kiegészítő szerepet töltött be a szemnyerésben. A kézicsépet nem ismerték. A nyomtatást a csűrön kívüli kerek szérűn végezték. A szemtisztításhoz hosszú nyelű szórólapátot használtak. Mindez a parádi völgy alföld felé irányuló szorosabb kapcsolatára utal. A szemnyerés módjának egységessé válása a századforduló után rohamosan elterjedő cséplőgépek alkalmazásával következett be. A gyors gépi cséplés lett az egyedüli szemnyerési eljárás, ami felmentette a csűrt eredeti gazdasági szerepe alól. A parasztporták mai napig megőrződött épületeinek használatát a modern nagyüzemi gazdálkodás nem kívánja meg, ezért a csűrök a háztáji munkák fontos alkalmi raktározó épületeivé váltak. 62. Borsodban a gabonát is csépelték súlyokkal (Gunda Béla: a 9. jegyzetben i. m. 65. p.). 63. Nyomtatás, cséplés, verés lehet egyszerre az Alföld északi, északkeleti részén is (Györffy István: a 39. jegyzetben i. m. 36. p.). 64. A csűr alatti nyomtatásról: Pápai Károly: a 15. jegyzetben i. m. 31. p. — Pintér Sándor: A palócz család otthona. NÉ. Bp. (1909) 10. évf. 203. p. — Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. III. A palócok művészete. Bp. 1922. 447. p.