Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Selmeczi Kovács Attila: A csűr szerepe Észak-Heves megye paraszti gazdálkodásában

rostával is a csűr alatt dolgoztak, a munkát továbbra is szórásnak nevezték. A szórás ideje azonban megváltozott. Nem kellett a szélre várni, hanem a napi cséplés vagy nyomtatás után a szérűn garmadába összetolt szemet késő estig rostálták. A csűrben folyó szemnyerés jellege a cséplőgép megjelenésével lényegesen megváltozott. A hagyomány ereje miatt a szérűre állított géppel való cséplés csak néhány napra vette igénybe az épületet a korábbi, hónapokig tartó kézi munkával szemben. A gépi cséplés nem volt szükségszerűen a csűrhöz kötve. Ezért a csűr alatti gépi cséplést már nem tekinthetjük a csűr alapvető, eredeti szerepkörébe tartozó munkának, de mint az épületben végzett munkát, meg kell említeni. Az első, lóval hajtott járgányos gépek a legtöbb faluban 1904-től jelentek meg. A gép cséplődobját a csűr alá állították be, úgy hogy a „járgány kivel sergett".

58 A nagygazdák és vállalkozók gépeket vásároltak, bérbe adták azokat, melyekkel az egész falu elcsépelte a terményt.

59 Az első világháborúig a 3—4 holdasok inkább nyomtattak, ha volt lovuk. A tízes évek közepén a nehézkes meghajtású járgányos gépeket a tüzesgépek váltották fel. Ezeknél a cséplődobot gőzgép hajtotta meg.

60 Tűzveszélyessége miatt a hatóságok szigorúan tiltották a faluban történő cséplést, csak „kivel a tallón lehetett gépelni". A tüzesgépekkel majdnem egy időben jelentek meg a motoros gépek. A motor révén a cséplőgép ismét bekerült a faluba, a cséplést néhol ezután is a csűr alatt végezték, egészen a termelőszövetkezetek megalakulásáig. Azóta a falu alatti közös szérűn csépelik el a terményt. A cséplőgép csűr alá állítása, Hofer Tamás szerint, a csűrös gazdálkodás erős hagyományáról tanúskodik.

61 A cséplést a behordás után azonnal megkezdték. Néhány hét alatt az egész falu elcsépelt. A géphez 15—20 emberre volt szükség. A munkatársulásnak két módja alakult ki. A kiscsaládok, amelyek a nagyobb gazdasági munkákat kölcsönös segítés alapján végezték, most is cseremunka alapján társultak. A szomszédok, rokonok összefogtak annyian, hogy a megfelelő létszám kiteljen, és közösen csépelték el egymás terményét. A nagycsaládok, amelyek eddig minden munkát maguk végeztek, a cséplőgéphez szükséges létszámot már nem tudták kiállítani, ezért napszámosokat fogadtak. A gépi cséplés változást jelentett az eddigi szemnyerési módhoz képest abban is, hogy jelentős női munkaerőre tartott igényt. A cséplésnél általában 5—-6 nő dolgozott. Az etető és a törekkaparó nő volt. A pelyvahordást is a nők végezték. A férfiak közül négy kívehordó volt, egy-kettő hányta a kévéket, néhányan a zsákokat, többen a szalmát hordták, ketten a kazlat rakták. A munka egy helyen 1—2 napig tartott. A segítőket a gazda látta el élelemmel. A csűrhöz az alapvető munkán, a szemnyerésen túl még sok egyéb munkaalkalom kötődött. Főként a nőknek adtak munkát a portákon álló csűrök. A nők a rozsverésen kívül a hüvelyeseket is a csűr alatt csépelték ki. A leszedett babot, bossót, lencsét a csűr alatt szárították meg, elteregetve a csűrfolyosón. Amikor megszáradt, ponyvát terítettek le, és erre rakták csépelni a hüvelyest. A szemnyerésnek több módja volt. A borsót, lencsét és néha a babot lábbal taposták ki. Több asszony, gyerek mezítláb taposta. Ha jó száraz volt a termény, gyorsan ment a munka. 58. Hasonlót említ Hofer Tamás: a 23. jegyzetben i- m. 396. p. — Barbarits Lajos: A cséphadarótól a kombájnig. Mezőgazdasági Múzeum Füzetei. Bp. 1959. 9. szám. 11. p. 59. Balassa Iván: a 10. jegyzetben i. m. 117. p. 60. Barbarits Lajos: az 58. jegyzetben i. m. 22—23. p. 61. Hofer Tamás: a 23. jegyzetben i. m. 396. p.