Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Selmeczi Kovács Attila: A csűr szerepe Észak-Heves megye paraszti gazdálkodásában

csépelték el, ha kevés kellett, az asszonyok verték ki. Gyakran 15—20 kévét eltettek kötélnek, a többit elcsépelték. Ezzel szemben a parádi völgyben, ahol a szabadban folyt a szemnyerés, a gabonaverés beletartozott a férfiak munkakörébe, mert a rozsot csak ezzel a módszerrel csépelték el, akkor is, ha nagyobb mennyiséget kellett feldolgozni. A kézzel kivert szalmát jobbnak tartották, mint a cséplőfa alól kikerültét, mert nem tört meg annyira a szála. Ez a munka sokkal lassúbb, de még ma is szokásban van, a meglevő zsúptetők javításához vernek el néhány kévét. A csűr alatti szemnyerésnek legáltalánosabban elterjedt formája a cséplőgép megjelenéséig a nyomtatás volt. Minden terményt nyomtattak, aminek a szalmáját csak takarmányozásra használtak fel. Istenmezején minden gabonafajtát búzát, rozsot, árpát, zabot csűrben nyomtattak el.

44 Az Eger völgyében a rozsot nem nyomtatták. Ha a terményből csak a szemre volt szükség, akkor mindig nyomtattak, még a kisebb készletekkel rendelkező gazdák is.

45 A nyomtatást a csűrön kívül csak a parádi völgyben végezték, a csűr előtt vagy mögött levő kerek szérűn. A csűrben a nyomtatást a behordás után hamarosan megkezdték. A munka ideje augusztus vége, szeptember eleje volt. Néha a novemberi, decemberi fagyos szűrűn is nyomtattak.

46 A nyomtatást nem szívesen halasztották későre, mert féltek, hogy az egér megeszi a szemet. A nyomtatáshoz már kora hajnalban hozzáfogtak. A munkában 4—5 férfi vett részt. Először az ágyást készítették el a szérűn. A csűr kapuit kitárták, ami a nyomtatás ideje alatt állandóan nyitva volt. Az ágyazást 2—3 ember végezte. A kévéket a szérű egyik oldalán sorba lefektették és kibontották. 6—8 kéve fért el egy sorban. A következő sort úgy tették le, hogy feje az alatta levő szárán legyen, közel annak fejéhez. A többi sort ugyanígy rakták, ameddig a csűr szélessége engedte. Az egymásra rakott kévék 50—55 cm magas réteget képeztek. A munkát ágyzás, beágyazás néven említik. Az ágyás mérete Györffy István meghatározása szerint „a szérű nagyságától, a nyomtató lovak számától és az elnyomtatásra szánt időtől függött".

47 A csűr alatti szérű mérete általában 6x0—7 méter volt. Két lóval végzett nyomtatáskor 5—6 keresztet (13—15 kévéset) ágyaztak be. Három lóra 7—8, négy lóra 10 keresztet számítottak az ágyazásnál. A beágyazott búza a szérű földjét egészen beterítette, csak a falak mellett hagytak keskeny eljáróhelyet. Eszak-Hevesben kizárólag lovakkal nyomtattak. Leggyakrabban 2—3 lovat kötöttek össze, hogy könnyebben tudjanak mozogni a csűr alatt. Néggyel már ritkábban dolgoztak. Négy-hat lovat csak a nagygazdák állítottak be a nyomtatás44. Hoffmann Tamás: a 6. jegyzetben i. m. 557. p. 45. Galgóczi Károly: a 42. jegyzetben i. m. 127. p. Hasonlót említ Gömörből Hoffmann Tamás: A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában. Bp. 1963. 194. p. 46. Tardoskedden a téli nyomtatást fagyonnyomtaiásnak nevezték (Morvay Gyula: Nyomtatás Tardoskedden. NÉ. Bp. (1929) 21. évf. 53. p. 47. Györffy István: a 39. jegyzetben i. m. 23. p. 14. A zsúpszalma tisztítására szolgáló eszköz (Párád) 14* 211