Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Selmeczi Kovács Attila: A csűr szerepe Észak-Heves megye paraszti gazdálkodásában

volt, asszonyok nem vettek részt benne. Általában 2—4-en dolgoztak. Egyedül nem szoktak csépelni, mert háládatlan volt. Ha párosával csépeltek, akkor egymással szemben álltak fel, ha hárman voltak,akkor háromszögben helyezkedtek el.

40 A csűr szérűjére 8—10 rozskévét terítettek le két sorban, fejjel egymás felé. A kévék fejét a cséppel végigverték, majd megfordították a másik oldalukra, és azt is végigverték. A műveletet ódalazásnak nevezték.

41 Ezután a kévéket felvették, a tövüket lábukhoz ütögetve kirázták és félretették a csűrben, vagy kitették a csűr elé. Egyszerre annyi kévét ódalaztak meg, ahányat a nap folyamán terítettek, hadartak. A terítésnél már kevesebb kévét vittek a szérűre. A kévék kötését kibontották, a szálakat elterítették szintén két sorban a szérű földjére. Cséppel végigverték, a csépfávsd, a csép nyelével átfordították és elverték. A kivert szalmát, zsúfot, gázlást kézzel felszedték és kévébe kötötték. A zabot is csépelték a csűrben. A zabkévéket sohasem oldották el, az egyszeri végigverés után szecskázásra kerültek. A zabot nehezebben lehetett csépelni, több szem bennemaradt, de így tartották jó takarmánynak. Búzát csak akkor csépeltek, ha kevés volt, és más módon nem tudták megoldani a szem kiválasztását. A búza cséplését nehezebbnek tartották, mint a rozsét.

42 Egy nap alatt 3 ember 4—5 keresztet csépelt el. Csépléskor a csűr kapuit nyitva tartották, mert a gabonának nagy pora vót. A gabona verése Eszak-Heves területén egyaránt ismeretes. A parádi völgyben cséplés, a másik két völgyben verés, gabonaverés, zsúfverés a neve. A megjelölésből is kitűnik, hogy csak a gabonát, a rozst verték. Ezt a munkát a megye keleti részében szintén a csűr alatt végezték. A csűr szérűjén két bakra, székre vagy állványra szekéroldalt, ódaldeszkát, kast, mogyoróvesszőből fonott rozsverőt helyeztek, ami magas asztalt képezett. Felsőtárkányban ezt cséplöasztalnak nevezik, de a műveletet verésnek. A rozskévéket kibontották, és egy marékkal elvettek belőle. Tövét két kézbe fogva, fejét az asztalhoz verték. A szem az asztalra vagy a földre hullott. A kivert maréknyi rozsszalmát nagyfogú gereblyén, kobollón (Mikófalva), bőgőn (Fedémes) áthúzták, hogy a szemetje kimenjen belőle. A parádi völgyben külön e célra készített húzót, szalmaziizót, fésűt használtak (14. ábra). Amikor az egészet kiverték, kévébe kötötték a szalmát és félretették. A csűr földjére hullott szemet csak a napi munka elvégzése után söpörték össze. A kivert zsúfszalmát tetőfedésre, kötélkészítésre használták fel. A parádi völgyben az üveghutákhoz szállították. A csűrben történő gabonaverést legnagyobbrészt a nők végezték, sajátosan női munka volt.

43 Ha több rozsszalmára volt szükségük, akkor a férfiak kézicséppel 40. K. Kovács László: a 38. jegyzetben i. m. 63. p. 41. Hasonló elnevezést használnak erre a cséplés formára a Hegyközben és a zempléni hegyvidéken. Vö. : Balassa Iván: a 10. jegyzetben i. m. 111. p. — Ikvai Nándor : a 11. jegyz. 151. p. 40. K. Kovács László: a 38. jegyzetben i. m. 63. p. Borsodban egy közte, kettő oldalt volt, mindig egy helyre ütöttek (Ounda Béla: a 9. jegyzetben i. m. 61. p.). 42. „A tiszta búza és zab nehezebben megy el a cséplőfa alatt, mint más gabona" (Galgóczi Károly: Mezei gazda népszerű vezérkönyve a mostani viszonyokhoz alkalmazva. Pest. 1865. 127. p.). 43. Ounda Béla: Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen. 1956. 26. p. — Fél Edit: Kocs 1936-ban. Bp. 1941. 56. p. 13. Kézicsép. 1. csépfa, 2. kápa, 3. csép