Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Khin Antal: A pesti vizafogók és a mai Vizafogó utca neve

Mivel az ábrázolás már igen kopott, első pillanatra valószínűnek látszik, hogy a nagy hal valami lachkfélébe harap. Azonban alaposan szemügyre véve és a korabeli lovagi sisakokkal összehasonlítva, könnyű meggyőződni, hogy az bizony nem ladik, hanem lovagi sisak, mely eléggé hasonlít így kopottan is a korabeli lovagi sisakokhoz. Tehát egy lovagi sisakba harapó halat látunk. A halon nem lehet találni vizára valló vonásokat, de nem is lehet határozott halfajtát megállapítani. Leginkább még a csukához hasonlít a fejét nézve, a nyitott szájban fogak láthatók, melyek ugyan csukára emlékeztetnek, de a csukának a felső állkapcsa fogatlan, a farkúszó pedig nem csukára illik. Ebben a korban egy kőfaragótól reális ábrázolás nem várható. Még a művészek sem igen törekedtek erre. A hal törzse inkább pontyra illik a pikkelyekkel, a farkúszó pedig pisztrángra. A mester valami ragadozó halra gondolt, s képzelete után faragott. A címert a budai Bartsch-család címerének is gondolták, mivel a család halnevet visel. Német eredetű lévén, német halnevet. De ez nem lehet, mert a név magyarul sügért (görgécsét) jelent. A hal pedig nem sügér, de meg a sügér kisebb fajta hal is, mely nálunk kilósra sem igen nő. A kő korát illetőleg a XIV— XV. századot állapították meg (4). A magam részéről szintén behatóbb tanulmányozás tárgyává tettem ez érdekes műemléket. Űjból én szedtem össze a háború után darabjait, egy kivétellel, melyek összeilleszthetők voltak minden nehézség nélkül. A kő egykori helyén, a Margitszigeten szétrombolódott a háború alatt. Sok keresés után találtam meg a hal törzsét és farkát ábrázoló részt a Vármúzeum raktárában. A többiről nem volt hír. Már azt hittem végképp elveszett, de azért tovább kutattam, és végül elmentem a Margitszigetre, s rövid keresés után rátaláltam a C-betűt ábrázoló darabra a kápolna mellett. Tüzetesen kutattam a füves terepet, és csakhamar egy másik vörös márványdarabra bukkantam, mely azonban látható felén semmit sem ábrázolt. Megfordítottam a követ, és előkerült azon a hal feje. A darabokat elvittem a Mezőgazdasági Múzeumba, s a Vármúzeum vezetőségének tudtára adtam, elkértem az ott levő töredéket a Mezőgazdasági Múzeum kiállítása számára. Most itt látható a halászati kiállításban. E címeres kő véleményem szerint az Ereszthvény-család valamelyik tagjáé lehetett (esetleg a címerszerzőé). Ugyanis címerünk hala némely vonásaiban az Ereszthvény-család címerében levőre emlékeztet. Az Ereszthvény-család őse Ereszthvény Ferenc 1414-ben kapott nemességet Zsigmond királytól, akinek udvari szakácsa volt. Elkísérte urát a constanci zsinatra is, Fejérpataky László szerint ez alkalommal szerezte a címert (5). Bizonyára nagyon érthetett mesterségéhez és elsősorban a halételek készítéséhez. Ennek jutalma volt a nemesség Zsigmond részéről, így került címerébe a hal. Hogy az Ereszthvény-családé lehet a kőemlék, ezt stílusa is támogatja, mely a XV. század első felére vall. A legrégibb történeti adatok Mátyás király idejébe vezetnek a pesti vizafogóra vonatkozólag. Ekkor a Dunának a Szentendrei-sziget és a Csepel-sziget közötti szakasza mint jó vizafogó hely szerepel. Ez a rész az óbudai káptalan birtoka ekkor. 1467-ben ennek prépostja panaszkodik Mátyás királynak Pest megye gyűlésén, hogy az itteni molnárok malmai sok kárt okoznak a káptalannak, mivel a vizákat a malmok zavarják. A régi halmennyiségnek emiatt a felét is alig fogják (6). Bizonyára lehetett itt a káptalannak vizafogó szégyéje is. Erről azonban nincs említés, ha volt, akkor valószínűleg a Margitsziget táján lehetett. A mohácsi vész előtt állott a feljegyzések szerint Pest és Vác között (valahol a Margitsziget környékén) egy vizafogó szegye. Az említett szegyét II. Ulászló idején állították, de nem soká maradhatott meg, mert káros következményei csak-