Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Vámos Éva Katalin–Szabadváry Ferenc: A dél-német kereskedőházak szerepe a Felsőmagyarországi bányászatban közvetlenül a Fuggerek után (1548–1569)

vállalkozással foglalkozó saját kutatásaink számára szükségesnek tartottuk ezt tisztázni, előrebocsájtva, hogy végül is a maga módján mind a két felfogás igaz, de mint a téma bányászati részét elemző könyvtárnyi ragyogó tanulmány is bizonyítja külön nem, csak együtt. Bár az 1980-as évek elejére már számos gyűjteményes kötet (Inogmar Bor szerkesztette: Közép-Kelet-Európa Külkereskedelme 1450—1650, Wien, 1971; Hermann Kellenbenz szerkesztette: A réztermelés és -kereskedelem súlypontjai Európában 1450—1600) valamint Paulinyi Oszkár, Günter Probszt, Josef Vlachsviő, Josef Vozar, Péter Ratkos, S. Kazimir összefoglaló művei foglalkoznak ezzel a korszakkal és a kereskedőtársaságokról magukról szintén számos forráskiadvány és feldolgozás áll rendelkezésre, mégis termelés és kereskedelem szervezési szempontból ez egy annyira izgalmas és sokrétű kérdéskör, hogy további feldolgozásra érdemes. 1546—48 között I. Ferdinánd megpróbálta a felső-magyarországi fémbányászatot, főleg Besztercebányán (Neusohl, Banska Bistrica) kincstári kezelésben folytatni. Ennek évszázadokra visszamenő hagyományai voltak. A kincstár régebben is gyakran segítette a folyamatos termelést úgy, hogy vagy saját kezelésbe vett egy bányát, vagy bányatársulatot szervezett, vagy a meglevő társulásoknak nyújtott vagy szerzett hitelt. Az idők folyamán a bányák többsége ilyen módon a kincstár tulajdonába, ha nem is művelésébe került (7). A Fuggerek távozásával tehát időszerűnek tűnt, hogy végleg megszüntessék a bérleti rendszert. A technikai üzemeltetésből nem is hiányoztak a cégek, a megfelelő szakemberek megvoltak, de az üzemköltségek előlegezéséhez és az eladáshoz szükség volt rájuk. A kincstárnak nem volt meg sem a tőkéje, sem a lerakati hálózata, melyen keresztül értékesíteni lehetett volna a termékeket. Végül is a bécsi udvar 1548-ban Matthias Manlich cégével kötött szerződést. Ennek a cégnek nagyon el volt adósodva a király. A kötött szerződés rézvásárlásra szólt. Témánk szempontjából a Manlich cég a dél-német társaságok közül az egyik legjelentősebb, mivel 20 éven át 1548—1568-ig voltak különböző Manlichok egyedül és más cégekkel együtt érdekelve a magyarországi bányászatban (8). A XV. század közepén Mathias Manlich céhes kereskedő alapozta meg a család vagyonát. Az ő hatalmas vagyona két ágon öröklődött tovább és unokái, Melchior és Matháus tették híressé a családot. Az árukereskedelemben 1526-tól jelennek meg, mint jelentős cég, ekkor már ismertek Lyonban és Antwerpenben. 1538-ban mégsem vették fel őket Augsburgban a patríciusok közé. Melchior Manlich 1541-től a „Haug-Langenauer-Linck und Mitverwandte" társaság tagja lett. A társaság árukereskedelmében selyem, pamut, ezüst, réz, fűszer, angol posztó játszottak jelentős szerepet. Ulmban és Augsburgban pamutot barchentté dolgoztattak fel, amit Antwerpenben adtak el. Üzletvitelükre a későbbiekben jellemző a tagok számának fokozatos csökkenése, a meghatározott kamatra elhelyezett idegen tőke növekedése, a bányászati érdekeltségek növekedése Schwazban és a Fuggerek után Magyarországon is (9). 1548-ban kötött a király velük szerződést 39 000 mázsa réz szállítására a besztercebányai kohókból. A megegyezés szerint a besztercebányai bányák ezt a mennyiséget 3 év alatt tartoztak szállítani Krakkóba és Teschenbe. Ez a rézmennyiség különleges királyi jellel volt ellátandó. A szállításnak két részletben kellett megtörténnie: évente május 15-én és szeptember 30-án. Az első két évben évi 12 000 mázsa volt szállítandó, mégpedig 4000 mázsa négyszögű réztáblákban, 1440 mázsa